Női vízi ob I: nagyot lépett az alapszakasz-győzelem felé az UVSE

L. G.L. G.
2024.03.30. 16:30
Fotó: Földi Imre
Hat góllal nyerte meg az UVSE az FTC elleni rangadót a női élvonalbeli vízilabda-bajnokságban szombaton.

Csúcsrangadót rendeztek az élvonalbeli női vízilabda-bajnokságban, hiszen a második helyezett UVSE fogadta a listavezető Ferencvárost. A zöld-fehérek az első két támadásukból két gólt lőttek, ekkor még senki sem gondolta, hogy utoljára áll a zászló a vendégeknek. A folytatásban is a ferencvárosiak domináltak, a támadójátékát egyáltalán nem találó UVSE-t az emberhátrányos védekezése tartotta meccsben. Az első negyed utolsó percéig kellett várni az első hazai gólra, Tiba Panna révén 2–1-re zárkóztak a lila-sárgák, akik örülhettek annak, hogy csak egygólos hátrányban vannak.

A kihagyott ferencvárosi emberelőnyök aztán megbosszulták magukat, az UVSE magához tért, és fordított. A sorminta innentől kezdve az volt, hogy a hazaiak góljára azonnal feleltek a vendégek, ez 5–4 után változhatott volna, de Leimeter Dóra kihagyott ötméterese után Faragó Kamilla is elrontott egy büntetőt. A térfélcsere előtt Gurisatti Gréta belőtte a Fradi első emberelőnyös találatát, így 5–5-ös döntetlennél érte a csapatokat a nagyszünet.

Ezután egy csapásra minden megváltozott, az UVSE elkapta a fonalat, a védekezés feszessé vált, Magyari Alda parádézott a kapuban, elöl pedig szinte minden megoldás ült. A hazaiak 6–1-re nyerték meg a harmadik negyedet, a kegyelemdöfést Varró Eszter centerakciógólja jelentette, amit öt rázuhanó védő között szerzett. 

A záró negyedben Hajdú Kata gólja után már 12–6-ra vezetett az UVSE, és bár a ferencvárosiak sorozatban három találattal jelentkeztek, rövid életű volt a feltámadásuk. Varró megint lőtt egy centerakciógólt, majd labdát szerzett, a másik kapu előtt pedig Mácsai Eszter már saját maga harmadik találatát jegyezte. A mérkőzés eldőlt, a slusszpoén Lendvay Zoé ejtése volt, amellyel az UVSE 15–9-re győzött a helyzeteit elpazarló FTC ellen.

Noha még négy forduló hátravan az alapszakaszból, az UVSE nagyot lépett annak megnyerése felé. Eleve egy meccsel kevesebbet játszva is megelőzte az FTC-t, és ha maradna is a jelenleg fennálló pontazonosság az alapszakasz végén, az egymás elleni összevetésben jobban állnak a lila-sárgák.

NŐI VÍZILABDA OB I
14. FORDULÓ
UVSE–FTC-TELEKOM 15–9 (1–2, 4–3, 6–1, 4–3)
G: Mácsai E. 3, Lendvay, Varró, Baksa V., Tiba, Hajdú K. 2-2, Faragó K., Peresztegi-Nagy, ill. Gurisatti 3, Pőcze, Kuna 2-2, Leimeter, Vályi V.
Digi Eger–Uni-Győr GYVSE 16–7 (3–1, 2–3, 3–2, 8–1)
Tatabányai VSE–Dunaújvárosi FVE 4–13 (2–3, 0–3, 2–4, 0–3)
BVSC-Zugló–Valdor Szentes 17–11 (3–2, 3–3, 5–2, 6–4)
III. Kerületi TVE–Szegedi VE 13–8 (5–2, 3–2, 2–0, 3–4)

A bajnokság állása: 1. UVSE 36 pont (13 mérk.), 2. FTC 36 (14), 3. Dunaújváros 30 (14), 4. Eger 27 (14), 5. BVSC 27 (13), 6. III. ker. TVE 21 (14), 7. Szentes 9 (14), 8. Tatabánya 9 (14), 9. Szeged 6 (14), 10. Győr 6 (14)
 

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: a Fradi megnyerte az MTK elleni rangadót, 17 gólt kapott a Videoton

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:22

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Vízilabda
2026.09.19. 14:23

Laskawy Ferenc: Tavaly nem sikerült meccset nyernünk a Fehérvár ellen, idén ezen változtatni akarunk!

Jégkorong
2026.09.14. 07:58

Jégkorong: a Ferencváros nyerte a két magyar csapat főpróbáját

Jégkorong
2026.09.13. 18:36

Női vízilabda ob I: a Dunaújváros lenullázta a Szentest

Vízilabda
2026.09.12. 22:40

Női vízilabda ob I: nyolc góllal nyert az UVSE a Szeged ellen

Vízilabda
2026.09.11. 20:57

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Jégkorong: a Fehérvár és a Ferencváros is kikapott szlovák ellenfelétől

Jégkorong
2026.08.21. 21:16