Magyari Alda szerint csak százszázalékos felkészültséggel lehet vízbe szállni az olimpián

2024.05.28. 09:31
Magyari Alda már Párizsra fókuszál (Fotó: Dömötör Csaba)
Magyari Alda, a magyar női vízilabda-válogatott kapusa szerint az olimpia „egy másik sportág”, ahol csakis százszázalékos felkészültséggel lehet bármely mérkőzésen a vízbe ugrani.

 

Az UVSE-vel a szezonban bajnokságot és kupát nyert hálóőr hétfő este az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, két hét pihenőt kaptak, ez idő alatt pedig maximálisan fel tudott töltődni, ettől a naptól kezdve viszont csakis az ötkarikás felkészülésre fókuszál. Magyari a nemzeti csapattal februárban, a dohai világbajnokságon szerzett ezüstéremmel harcolta ki az olimpiai indulást, de mint megjegyezte, ezen a vb-n a negyeddöntőben és a négy között is csak ötméteresekkel jutottak tovább, ami azt jelenti, nem tudták legyőzni riválisukat rendes játékidőben.

„Az olimpia egy másik sportág, minden ellenfelünk nagyon erős, apróságokon múlik egy-egy mérkőzés. Természetesen a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni, de az első célunk, hogy a negyeddöntőt megnyerjük. A legfontosabb, hogy csapatként jól működjünk, természetesen én is szeretnék minél többet segíteni” – fogalmazott a 2021-ben Tokióban bronzérmes kapus, aki megjegyezte, voltaképpen az „első olimpiájára” készül, hiszen a japán fővárosban a koronavírus-járvány közepette bevezetett korlátozások miatt nézők nélkül, szinte csak maguk között játszottak.

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese az Európa-bajnok Hollandia ellen kezd Párizsban, majd Kanada, Kína és Ausztrália következik a csoportmeccsek során.
 

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
18 órája

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Vízilabda
2026.09.19. 14:23