Kijelölte új kapitányát a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 13:27
Vogel Soma az új csapatkapitány (Fotó: fradi.hu)
Varga Dénes visszavonulása után új csapatkapitányra volt szüksége a Ferencváros férfi vízilabda-együttesének, és a választás a klub saját nevelésű kapusára, Vogel Somára esett.

 

A Bajnokok Ligája-címvédő, magyar bajnok és kupagyőztes FTC új csapatkapitánnyal vág neki az új idénynek, hiszen a feladatot eddig ellátó Varga Dénes júniusban bejelentette visszavonulását, Nyéki Balázs vezetőedző pedig Vogel Somát nevezte ki kapitánynak.

„Meglepett a felkérés, mert nem úgy fejeztem be az előző klubidényt, hogy az olimpia után rám várhat ez a megtisztelő feladat a következő szezontól – kezdte a 27 éves, világ- és Európa-bajnok kapus a klub honlapjának. – Süni (Nyéki Balázs – a szerk.) először annyit mondott nekem, hogy gondoljam át, de viszonylag gyorsan eljutottam odáig, hogy szívesen elvállalnám, mert bele tudtam magam képzelni ebbe a szerepkörbe. A környezetemben mindenki örült a hírnek, jók voltak a visszajelzések, büszkék voltak rám. A barátnőm azt mondta, érezte és látta bennem korábban is, hogy egyszer én lehetek a csapatkapitány. Mindamellett, hogy tisztában vagyok vele, ez pluszfelelősséget ad és akár nyomás is lehet, megpróbálom pozitív irányba átfordítani. Még jobban bele leszek vonva a játékosok életébe, ezáltal még közelebb kerülünk egymáshoz, illetve a stábbal ápolt amúgy is jó kapcsolatunk még szorosabbá válik.”


A csapat vezetőedzője szerint a kapus képes rá, hogy kapitányként még inkább segítse társait.

„Soma az egyik legautentikusabb személy a csapatkapitányi pozícióra a Ferencváros és a vízilabdacsapat számára egyaránt – indokolta meg döntését Nyéki Balázs.Olyan a személyisége, amivel segíteni tudja társait, valamint bízunk benne, hogy szintlépés lehet a karrierjében és a személyiségében is ez a szerepkör. Gyakorlatilag a Népligetben nőtt fel, gyerekkora óta itt van a klubban, nem játszott más csapatban, és reméljük, hogy minél tovább itt is marad, és méltóképpen tudja a Fradi színeit képviselni.”

Vogel a Ferencvárossal két-két alkalommal nyert Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és Eurokupát, emellett ötszörös magyar bajnoknak és hatszoros Magyar Kupa-győztesnek vallhatja magát.

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
12 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
20 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
21 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik