Baksa Vanda szerint az ob I finálérája nem kell pluszmotiváció

P. G.P. G.
2025.04.04. 10:17
Baksa Vandáék az FTC ellen készülhetnek a döntőben. (Fotó: Koncz Márton)
Az UVSE balkezese, Baksa Vanda szerint az emberhátrányos védekezés döntötte el a Dunaújváros elleni ütközetet – mostantól a Ferencvárosra készülhet a címvédő.

Fölényes győzelem után az edző is engedékenyebb: mint Baksa Vandától megtudtuk, a megszokottnál kevesebbet kellett úszniuk az UVSE női pólósainak a Dunaújváros elleni elődöntő végén. A címvédő az alapszakaszban kétszer is nagy csatában múlta felül az újvárosiakat, szerda este pedig 14–8-ra nyert, így lezárta az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot.

„Reménykedtünk benne, hogy nem kell úsznunk a meccs után, aztán amikor meghallottuk, hogy lesz levezetés, megpróbáltunk lecsípni belőle – mondta mosolyogva az UVSE balkezese.  – Örülök, hogy sikerült az első meccsen kiharcolnunk a döntőbe jutást, már csak azért is, mert így kaptunk egy kis pihenőt. Nem foglalkoztunk azzal, ami az alapszakaszban történt, igyekeztünk mindenre felkészülni, az elmúlt három hétben erre a találkozóra összpontosítottunk. Elemeztük a Dunaújvárost, megnéztük, kire kell jobban figyelni, és sokat gyakoroltuk az emberhátrányokat, mert mindennek a védekezés az alapja. Próbáltuk úgy terelni a lövéseket, hogy megkönnyítsük a kapusok dolgát.  ”

Az újvárosiak valóban nehezen érvényesültek emberelőnyben, így már a nagyszünet előtt eldőlt a továbbjutás. 

Az elődöntő másik mérkőzése is egyoldalúan alakult: az FTC nyolc perc alatt hét gólig jutott, végül 14–9-re győzött – Gurisatti Gréta a klubmédiának úgy fogalmazott, már az első negyedben elvették az Eger játékkedvét. A válogatott szünet alatt a zöld-fehérek elsősorban a Bajnokok Ligája négyes döntőjére hangolnak, az UVSE viszont már a bajnoki fináléra figyel.

„A döntőre nem kell pluszmotiváció”   – hangsúlyozta Baksa Vanda, hozzátéve, hogy a válogatott kerettagok remélhetőleg jó hangulatban, sikerélménnyel térnek vissza a világkupadöntőről. Az UVSE és az FTC is foghíjasan készül majd a következő hetekben, amikor a klubvízilabda kissé háttérbe szorul, hogy aztán májusban felpörögjenek az események: a BL végjátéka után a magyar bajnokságban is győztest hirdetnek.

 

Legfrissebb hírek

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
4 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Vízilabda: kezdődik az U20-as fiúk Eb-je Várnában

Utánpótlássport
2026.08.09. 11:02

Vízilabda: a 9. helyért játszanak az U16-os fiúk a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:45

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Vízilabda: Európa-bajnok az U20-as női válogatott!

Utánpótlássport
2026.08.07. 23:05

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02