Egy betegség is közbeszólt, megvan a magyar férfi vízilabda-válogatott vk-kerete

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.09. 13:00
Varga Zsolt kijelölte a 15 fős keretet (Fotó: Árvai Károly)
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 15 fős keretét a podgoricai vk-szuperdöntőre – erről a magyar szövetség hivatalos honlapja számolt be.

Varga Zsolt szövetségi kapitány kapus- és centerposzton szűkítette volna az előzetes keretet, végül előbbi kérdésben egy betegség döntött, Ekler Zsombor így már a felkészülésre sem utazhatott a többiekkel. A Nápolyban készülő magyar válogatott másik kimaradója Szalai Péter lett.

A januári Divízió 1-es tornán szereplő magyar válogatottból tizenketten most is bekerültek a szűkített keretbe, rajtuk kívül Fekete Gergő és Vigvári Vince visszatér, míg Batizi Benedek újoncként lesz ott.

„Nagyon hasznos napokat töltöttünk Nápolyban – adott rövid értékelést Varga Zsolt a szövetség hivatalos oldalán. – Voltak jobb és kevésbé jó periódusok, de természetes, hogy most hullámzott a játék. Ami rendkívül sokat jelentett, hogy minden egyes alkalommal fel kellett venni a kesztyűt az olaszok pörgős, fizikális játéka ellen, és előfordult, hogy az egyik meccsen mínusz négyről is vissza tudtunk jönni és fordítani végül. Ellenük tényleg nem fér bele üresjárat, úgyhogy a fiataljainknak ez nagyon komoly megtapasztalás volt a szuperdöntő előtt, ahol hasonlóan komoly kihívások várnak rájuk.”

A válogatott csütörtök reggel utazik Podgoricába, ahol pénteken 16.10-kor mérkőzik meg a Divízió II-es tornát megnyerő hollandokkal. A mi águnkon a másik negyeddöntőben a görögök és a japánok mérkőznek, míg a másik oldalon az Otopeniben győztes spanyolok a németekkel találkoznak, illetve ott esedékes a pénteki szuperrangadó a házigazda montenegróiak és a horvátok között.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Csoma Kristóf, Gyapjas Viktor
Mezőnyjátékosok: Batizi Benedek, Bedő Krisztián, Burián Gergely, Fekete Gergő, Kovács Péter, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor

 

 

Legfrissebb hírek

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2025.09.12. 10:22

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
2025.09.09. 10:43

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51

Vízilabda: a Démétér Ház által támogatott gyermekek játszhattak együtt a vb-ezüstérmes női válogatott tagjaival

Vízilabda
2025.09.06. 15:05

Vízilabda: elődöntős az U18-as leányválogatott a máltai Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 22:16

Férfi vízilabda ob I: szolnoki sikerrel kezdődött az új idény

Vízilabda
2025.09.05. 20:35
Ezek is érdekelhetik