Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 22:50
null
Alessandro Campagna (Fotó: AFP)
A helyszínen tekintette meg az FTC-Telekom–VasasPlaket férfi bajnoki vízilabdadöntő első mérkőzését az olasz válogatott szövetségi kapitánya, a világbajnokság sorsolására Budapestre érkező Alessandro Campagna, aki a Nemzeti Sportrádiónak adott rövid interjút.
Vízilabda
2025.05.07. 21:28

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Szlobodan Nikicsék a hajrában ledolgozták hátrányukat, de fordítani nem tudtak.

A magyar és az olasz válogatott legutóbb a párizsi olimpián találkozott egymással, amikor a mieink a nyolcaddöntőben ötméterespárbaj után jutottak tovább, ám az olasz kapitány igyekszik nem gondolni a történtekre.

„A sportban mindig előre kell nézni, nem kell visszanézni a győzelmekre vagy a vereségekre. Az a múlt. Mindent elfelejt az ember. Remek a kapcsolatom a magyar szövetséggel, június kilencedikén játszunk egy meccset Nápolyban, aztán jönnek Szicíliába is, és az együttműködési kapcsolatunk tovább erősödik” – mondta az olasz férfi vízilabda-válogatott szakvezetője, a világbajnokság vízilabdatornájának budapesti sorsolására érkezett Alessandro Campagna, aki összekötötte a kellemest a hasznossal és a helyszínen tekintette meg az FTC-t erősítő játékosát, Eduardo Di Sommát.

Az olasz szakember a magyar csapattal közös edzésekre is kitért. „Nagyon jól sikerültek, és most játszunk egy hivatalos mérkőzést, ami az első összecsapás lesz az olimpia óta. A világbajnokság nagyon kiegyensúlyozott lesz, az első vb az új szabályokkal, huszonöt méteres medencében. Meglátjuk, ki alkalmazkodik jobban az új szabályokhoz. Ilyen feltételek mellett még nem játszottunk, de júniusban sokat kell gyakorolnunk. Megpróbáljuk megérteni, milyen típusú játékot kell megvalósítanunk” – tette hozzá Campagna.

Vízilabda
2025.05.07. 16:52

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

A World Aquatics budapesti székházában sorsolták ki a júliusi szingapúri torna csoportjait.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39
Ezek is érdekelhetik