Forrt a víz – Patai Gergely jegyzete

A szokásosat kértem a margitszigeti törzs­helyemen: az egyik kezemben bodzaszörppel, a másikban pálcikás jégkrémmel kerestem helyet az ikonikus Hajós uszoda lelátóján. Árnyékot hiába vadásztam, perzselt a nap – elkélt hát a hűsítő. Meggyőződésem, hogy a vízilabda a jó levegőn az igazi, szóval kimondottan örültem, hogy a nagy sikerű Magyar Kupa után a tavalyi bajnoki döntőnek is a sportág Mekkája adott otthont. Pólóünnep volt a Szigeten, gólfesztivált rendezett a Ferencváros, csak éppen a szikrázó küzdelem hiányzott, a címvédő izgalommentes találkozókon győzött.

Azóta eltelt egy év – és a Vasas felnőtt a feladathoz. Merthogy a toronymagas esélyes FTC ismét Szlobodan Nikics együttesével találkozott a fináléban, csak ezúttal nem a szabad ég alatt, hanem a telt házas Komjádi uszodában (a második meccsen azért résnyire kinyitották a tetejét). Persze ennek is megvan a maga varázsa, kiváltképp, ha a szurkolók olyan hangulatot varázsolnak a „hangárba”, mint a ferencvárosiak és az angyalföldiek.

Na meg ha forr a víz a medencében!

A fővárosi piros-kékek nem törődtek bele az epizódszerepbe, elöl bátor és váratlan megoldásokkal jelentkeztek, hátul pedig foggal-körömmel küzdöttek, hogy féken tartsák az FTC klasszisait. Az első két mérkőzésen egy híján hetven személyi hibát számoltam össze, ami még úgy is rengeteg, hogy tényleg nem kímélték egymást a felek – amolyan előny-hátrány játékot láthatott a közönség, vitatott ítéletekből sem volt hiány. A pártatlan vízilabdabarátok alighanem jobban élvezték az idei döntőt, mint a tavalyit, a Vasas ugyanis felvette a kesztyűt, a zöld-fehérek pedig jól reagáltak a végsőkig küzdő ellenfelük kellemetlen stílusára.

Továbbmegyek: még előnyére is válhat a Fradinak, hogy az első két meccsen nem adta olcsón a bőrét a Vasas (a harmadikon már óriási volt a különbség). Nyéki Balázs csapata ugyanis még nem ürítheti ki a pezsgősvödröt: hétfőtől a legnehezebb erőpróba, a Bajnokok Ligája négyes döntője kerül a középpontba, másfél hét múlva már a máltai járatra ülnek fel a ferencvárosiak. Méghozzá címvédőként, elvégre tavaly júniusban a Pro Recco legyőzésével elhódították a díszes serleget – az olaszok azóta pénzügyi okokból kikerültek a körből, cserébe a spanyol Barceloneta két magyar légióssal bejelentkezett a trónfosztásra.

Az előző évad tarolása után nehéz (gyakorlatilag lehetetlen) volt emelni a lécet a Népligetben, így aztán nem maradt más cél, mint a címvédés. A hazai porondon, a kupában és a bajnokságban már sikerült, az idény jelentős részében az volt a benyomásom, hogy játékban is szintet lépett az FTC, de a záróvizsga még hátravan. A bajnoki döntő tanúsága alapján a Ferencváros nemcsak gálázni tud, hanem küzdeni is – márpedig ez olyan erény, amire Máltán nagy szüksége lesz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!