Női vízilabda: Varró Eszter kiteljesedett a tengerentúlon

P. G.P. G.
2025.05.23. 10:03
null
Fotó: Balogh László
Az amerikai egyetemi vízilabda-bajnokságban fejlesztette az alkalmazkodási képességét a 19 éves center, Varró Eszter, akire a világbajnoki felkészülés során is számít Cseh Sándor szövetségi kapitány.

AMINT VÉGET ÉRT A FÉLÉV, repülőre ült a kaliforniai Berkeley Egyetemen tanuló Varró Eszter, hogy egy hétvégére visszatérjen az UVSE-be. A női vízilabda ob I fináléjáról lecsúszott, az FTC ugyanis három mérkőzésen lezárta a párharcot, de az ifjúsági bajnokság nyolcas döntőjére hazaért, péntektől vasárnapig Egerben láthatjuk játszani.

„Egyértelmű volt, hogy amint véget ér kint a bajnokság és letudom a vizsgáimat, azonnal hazajövök – hangsúlyozta a 19 éves center, aki az Egyesült Államokban a California Golden Bears együttesét erősíti. – Sokat gondoltam rá, hogy milyen lesz újra itthon, nagyon hiányoztak a csapattársaim és az edzőim, akik egytől egyig szeretettel fogadtak. Voltak nehéz napjaim az elmúlt időszakban, mégiscsak tizennyolc évesen költöztem a világ másik felére, miközben addig otthon éltem, de cseppet sem bántam meg a döntésemet. Az egyetemen és a medencében is sok újat tanultam, játékosként és mentálisan is erősebb lettem, és még rengeteget tudok fejlődni a következő években.”     

A fejlődést szolgálja a fokozott meccsterhelés is: Varró Eszter január közepén a világkupa görögországi selejtezőtornájáról utazott San Franciscóba, ahol már az első hétvégén bemutatkozott új csapatában. A női válogatott szövetségi kapitánya, Cseh Sándor a távolból is követte a tehetséges center teljesítményét, a héten pedig meghívót postázott neki – a világbajnoki felkészülés június elején kezdődik.

„Amikor aláírtam a Berkeley-hez, még nem tudtam, ki lesz a szövetségi kapitány az új ciklusban, de bíztam benne, hogy sikerül összeegyeztetnünk a válogatottságot az amerikai tanulmányaimmal – mondta Varró Eszter. – Cseh Sándorral folyamatosan kapcsolatban voltunk, rendszeresen beszámoltam neki, ő pedig elküldte, hogy milyen munkát végezzek a fejlődésem érdekében. Magyarországról nyilván könnyebb lenne kiharcolni a válogatottságot, de biztató, hogy a szövetségi kapitány a kiköltözésem után is nyitva hagyta az ajtót. Ha többet kell edzenem, hát többet edzek, megteszem, ami tőlem telhető.”    

A California Golden Bears 19–6-os mérleggel a negyeddöntőben fejezte be az egyetemi ligát (NCAA), amely Varró Eszter szerint a magyar ifjúsági bajnokságnál erősebb, de a felnőttnél gyengébb. Már a tavalyi éve is jól sikerült, kupagyőzelemmel búcsúzott az UVSE-től, a tengerentúlon pedig fél év alatt kiteljesedett.

„Hasznomra válhat, hogy megtanultam kicsit máshogy helyezkedni, a korábbitól eltérő játékstílusban is érvényesülök – emelte ki Varró. – Az alkalmazkodási képességemet is fejlesztem, a hétvégi ifjúsági nyolcas döntő jó lehetőség, hogy visszaszokjak és felidézzem, amit itthon tanultam. Mindig az előttem álló feladatot szeretném a legjobban megoldani, júniustól a válogatottra koncentrálok.”    

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
2026.08.11. 07:24

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 17:00

Vízilabda: kezdődik az U20-as fiúk Eb-je Várnában

Utánpótlássport
2026.08.09. 11:02

Vízilabda: a 9. helyért játszanak az U16-os fiúk a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:45

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23