A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.11.11. 21:45
null
A Vasas szoros csatára késztette a Mladost Zagrebet a Bajnokok Ligája első csoportkörének harmadik fordulójában, de 13–10-es vereséget szenvedett a Komjádi uszodában, így továbbra is pont nélkül áll.

Még ha a nyolc közé jutás nem is reális, nem mindegy, hogy harmadik, vagy negyedik lesz a Vasas a csoportjában a Bajnokok Ligájában – foglalta össze az angyalföldiek helyzetét Bátori Bence egy hete a Nemzeti Sportnak (ennek a leendő Eurokupa-nyolcaddöntős ellenfél szempontjából lenne jelentősége). E tekintetben fontos hazai mérkőzés előtt állt a Vasas a Bajnokok Ligájában, de nem sikerült megszerezni az első győzelmet a horvát válogatottakkal teletűzdelt Mladost Zagreb ellen a Komjádi uszodában

A válogatott Konsztantyin Harkov sikeres ötméterese jelentette az első gólt a meccsen négy perc elteltével. Sélley-Rauscher Domonkos, majd Gyárfás Tamás egyaránt emberelőnyből gyorsan fordított, de hamarosan a túloldalon Ivan Nagajev villant meg – két idénnyel ezelőtt az ő neve még Vasas-gólokhoz fűződött, a balkezes orosz ott volt az Eurokupa-győztes csapatban.

Küzdött a hazai védelem, jöttek Mizsei Márton védései, de egy kiváló centerezés után Ivan Buljubasic talált be, majd Harkov akcióból is eredményes volt – a kettő között Gábor Lőrinc kihasznált egy emberelőnyös szituációt, ezt leszámítva azonban a fórok rendre kimaradtak. Kétgólos horvát előnnyel fordulhattak a csapatok.

Alig indult el a harmadik negyed, Harkov emberelőnyben óriási átlövésgóllal immáron harmadszor szomorította el a Vasas-drukkereket. Valamelyest hatékonyabbá vált hat az öt ellen az angyalföldi együttes, és a horvátok is elkezdték elpuskázni a lehetőségeiket – a negyed végén egy blokkról lepattanó labda Luka Loncarhoz keveredett centerben, de az ismétlést a visszaérő Mizsei Márton bravúrral hárította.

Így is maradt a kétgólos Mladost-előny a záró negyedre – majd jött a tűzijáték! A védelem nagyon összeállt hátul, Dala Döme második gólját lőtte, három és fél perccel a vége előtt pedig Angelosz Foszkolosz, csavargóljával egyenlő volt három és fél perccel a vége előtt! Hiába: a vendégek a hajrában belőtték a fontos gólokat, és végül csak eldöntötték a három pont sorsát.

VÍZILABDA 
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
VASASPLAKET–MLADOST ZAGREB (horvát) 10–13 (2–3, 1–2, 3–3, 4–5)
Komjádi uszoda, 800 néző. V: Buch Juanola (spanyol), Ohme (német)
VASAS: MIZSEI – Ragács, Szalai P., Gyárfás T. 2, FOSZKOLOSZ 2, Lakatos S. 1, Djurdjics 1. Csere: Gábor L. 1, Sélley-Rauscher 1, Bátori, DALA D. 2, Csorba, Várnai. Edző: Szlobodan Nikics
MLADOST: MARCELIC – F. Lazic 1, Bukic 1, HARKOV 3, Biljaka, VRLIC 2, Nagajev 1. Csere: Loncar 1, Buljubasic 1, Basic 1, Vukicevic 1, Babic, Toncinic 1. Edző: Zoran Bajic
Emberelőny-kihasználás: 18/6, ill. 11/6. Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1. Kipontozódott: Várnai (21. p.), Biljaka (26. p.), Buljubasic (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics: – Hét háromról jöttünk vissza a második félidőben, Mizsei Márton remekül védett, sok akciót vezettünk lefordulásból, a végére viszont kicsit elfáradtunk, és szerencsénk sem volt. Büszke vagyok a játékosokra, hogy ilyen szinten játszottak a tíz válogatottal felálló Mladost ellen.
Zoran Bajic: – Jó meccset játszottunk, elégedett vagyok a csapatommal. Amellett, hogy tisztelem a Vasast, és erős ellenfél volt, nem értem, miért kapott ennyivel több emberelőnyt, de végül így is sikerült felülkerekednünk.

 

Legfrissebb hírek

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Női röplabda MK: a Kaposvár legyőzte a Vasas SC-t a negyeddöntő első felvonásán

Röplabda
2026.01.23. 22:13

NB II: távozik a Vasas kapusa – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 11:21

Felkészülés: Konferencialigában szereplő csapatot vert meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 22:30

Pődör Rebeka 18 gólt dobott a Kisvárda ellen

Kézilabda
2026.01.17. 20:02

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48
Ezek is érdekelhetik