Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

A Konferenciakupában továbbjutott a Honvéd a múlt hétvégén, az akkor a bajnokságból igazoltan hiányzó fővárosi csapat szombaton egy Kőér utcai rangadón tért vissza a férfi vízilabda ob I-be. Volt miért revansot vennie Szivós Márton együttesének a Szolnokon, ugyanis Hangay Zoltán csapata az előző idény bajnoki alapszakaszában hazai környezetben és idegenben is győzött, valamint a tavalyi Magyar Kupa bronzmérkőzésén is felülkerekedett a Honvédon – azonban a Szolnok kevésbé pihenhetett rá a találkozóra, ugyanis csütörtökön otthon játszott Eurokupa-csoportmérkőzést a spanyol CN Barcelona ellen, amelyen 10–14-es vereséget szenvedett.
Mindkét csapat jó védekezéssel kezdett az első negyedben, a rést a pajzson először a hazaiak kezdték megtalálni: egy kivédekezett emberhátrány után Szépfalvi Gergely kihasznált egy kettős emberelőnyt a második negyed elején, majd Ekler Bendegúz és Lazar Vicskovics is betalált. Miközben a hazai oldalon remekül jöttek a blokkok, és Csoma Kristóf is több védéssel jelentkezett, Hangay Zoltán Józsa Ottót Szabó Gergőre cserélte a kapuban a negyed hajrájában. Ennek ellenére Sugár Péter révén következőnek ismét Honvéd-gól született, és mire Zeman Márton csapata harmadik találatát megszerezve lezárta a 12 perces szolnoki gólínséget, a Honvéd már messze járt – a Magyar Kupa-döntős hatgólos előnnyel fordulhatott.
Folyvást lengtek a Honvéd színeivel díszített zászlók a dobszó mellett a hazai szektorban – a negyedik negyedben hatékonyabbak voltak a vendégek elöl, mint a párharc addigi részében, de nem tudtak közelebb férkőzni. Szivós Márton együttese ezzel hét mérkőzés után is százszázalékos maradt csakúgy, mint a Szegeden szoros meccsen a három pontot megszerző Vasas, valamint a Kaposváron diadalmaskodó Ferencváros.
Az UVSE az újonc KSI-nél bizonyult jobbnak, a Debrecen Szentesen egymás után második, míg az Eger Miskolcon sorozatban már a negyedik győzelmét aratta a bajnokságban – közülük egyet ötméteresek után, míg a legutóbbi hármat már a rendes játékidőben. A Honvéd sikerét leszámítva így csak vendéggyőzelem született a hetedik forduló szombati meccsein.
VÍZILABDA
FÉRFI OB I, 7. FORDULÓ
ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD–SZOLNOKI DÓZSA 15–8 (4–2, 5–1, 2–1, 4–4)
Kőér utca, 300 néző. Vezette: Rubos, Ádám F.
HONVÉD: CSOMA – VADOVICS 2, VICSKOVICS 2, Kevi, Simon H. 1, MOSZKOV 2, Ekler B. 1. Csere: MASER (kapus), BENCZ 1, SUGÁR 3, Vékony, Kiss B. 1, Szépfalvi 1, Hargitai 1. Edző: Szívós Márton
SZOLNOK: Józsa – Kakstedter, Krasznai 1, KOVÁCS G. 2, Bedő, CSEH M. 3, Vámosi. Csere: Szabó Gergő (kapus), Zerinváry 1, Simon D., Zeman 1, Böröczky, Szabó B., Teleki. Edző: Hangay Zoltán
Kőér utca, 300 néző. V: Rubos, Ádám F.
Emberelőny-kihasználás: 15/7, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: –, ill. –
Kipontozódott: Vámosi (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Szivós Márton: – Fantasztikusan játszottunk elöl és hátul is. Szinte nem is kellett irányítanom a játékosokat, olyan jól tették a dolgukat, kicsit feleslegesnek is éreztem magam a parton. A harmadik negyedig alig kaptunk gólt, Csoma Kristóf nagy támaszunk volt a védekezésben. Nehéz lehetett a Szolnoknak két nap alatt átállni, ezért is akartunk végig nagy iramot diktálni.
Hangay Zoltán: – Nehéz értékelni a találkozót, nem is megyek bele a részletekbe. A Honvéd dominált, megérdemelten nyert, tudtuk, hogy jó formában van. Nagyon fontos lesz az előttünk álló hét, hogy melyik úton indulunk el. Tudom, hogy nehéz ennyi meccset játszani, de többen éppen az Eurokupa miatt igazoltak hozzánk, így ez nem lehet indok a teljesítményre.
METALCOM-SZENTES–DEBRECENI VSE-MASTER GOOD 9–14 (3–2, 1–5, 2–3, 3–4)
Szentes, 120 néző. Vezette: Kollár, Sikter
SZENTES: Grieszbacher – Hajdu A. 1, Szatmári 2, TÓTH GY. 3, Bozó 1, Aszanin, Pellei F. 1. Csere: Takács J., Kürti-Szabó 1, Horváth Ákos, Makán, Papp P. Edző: Somogyi Balázs
DEBRECEN: RAJNA – Macsi M. 2, MACSI P. 5, Mihov 2, GLUHAIC 2, Pónya 1, Smitula 1. Csere: Kis, Vidovenyecz, Niklász, Tőzsér, Gagulic 1. Edző: Kádár Kálmán
Emberelőny-kihasználás: 16/2 ill. 7/1
Kipontozódott: Smitula (24. p.), Kis (26. p.), Takács J. (29. p.), Pónya (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Somogyi Balázs: – Nehezen találom a szavakat, mert az elmúlt hetekben mutatott játékunk alapján nem számítottunk ilyen végeredményre. Nagy pofon a vereség, úgy érzem, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek.
Kádár Kálmán: – Támadásban és védekezésben egyaránt kiválót nyújtottunk, nem is beszélve a kapusteljesítményünkről. Örülök annak, hogy a legutóbbi bajnokival ellentétben ezúttal végig tartani tudtuk a többgólos előnyünket.
KORÁBBAN
KSI SE–UVSE 10–15 (2–1, 2–4, 2–6, 4–4)
SZEGEDI VE GOODWILL PHARMA FORTACELL–VASASPLAKET 11–12 (3–2, 3–3, 4–4, 1–3)
KAPOSVÁRI VK–FTC-TELEKOM 9–22 (3–5, 2–7, 3–5, 1–5)
PANNERGY MISKOLC–ONE EGER 14–16 (4–4, 3–4, 3–5, 4–3)
| FÉRFI OB1 ÁLLÁSA (6.) | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
| 1. FTC | 7 | 7 | – | – | – | 169–55 | +114 | 21 |
| 2. Vasas | 7 | 7 | – | – | – | 110–80 | +30 | 21 |
| 3. Honvéd | 7 | 7 | – | – | – | 101–72 | +29 | 21 |
| 4. BVSC | 6 | 6 | – | – | – | 113–62 | +51 | 18 |
| 5. Szolnok | 7 | 4 | 1 | 1 | 1 | 99–81 | +18 | 15 |
| 6. Szeged | 7 | 3 | 1 | – | 3 | 92–93 | –1 | 11 |
| 7. Eger | 7 | 3 | 1 | – | 3 | 87–104 | –17 | 11 |
| 8. Debrecen | 7 | 3 | – | 1 | 3 | 85–97 | –12 | 10 |
| 9. OSC | 6 | 3 | – | – | 3 | 78–69 | +9 | 9 |
| 10. UVSE | 7 | 2 | – | – | 5 | 78–112 | –34 | 6 |
| 11. Kaposvár | 7 | – | – | 1 | 6 | 93–129 | –36 | 1 |
| 12. Miskolc | 7 | – | – | – | 7 | 72–114 | –42 | 0 |
| 13. Szentes | 7 | – | – | – | 7 | 69–116 | –47 | 0 |
| 14. KSI | 7 | – | – | – | 7 | 61–123 | –62 | 0 |

Férfi vízilabda KK: nyert és továbbjutott a Honvéd

Könnyed Honvéd-siker a Konferenciakupa-selejtező nyitányán

Férfi vízilabda ob I: könnyed egri siker a KSI ellen





