Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2025.12.27. 21:26
null
Először sikerült nyerni a rendes játékidőben az Eb-felkészülés során (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12–9-re legyőzte a házigazda Hollandiát a Rotterdam-kupa elnevezésű felkészülési torna szombati nyitó napján.

Felnevettek a nézők, amikor az első magyar lövés Tátrai Dávidtól az oldalhálót érintette, mégis megszólalt a gólt ünneplő zene – sajnos az első két igazi gólt a hollandok lőtték a mieink ellen a Rotterdam-kupa felkészülési torna nyitó napján, a Hollandia–Magyarország összecsapáson. Az első negyedben az eddigi gyakorló mérkőzésekhez képest többször próbáltuk meg megjátszani a centert támadásban, ám többnyire átlövésekkel zárultak a támadásaink – így született meg az első két gólunk Vigvári Vince, majd Vigvári Vendel révén. A vendéglátók a második negyed elejére ugyan 6–2-re is elhúztak, ezután megakadtak a támadásaik, jöttek a blokkok, labdaszerzések, és Vogel Soma – zárkózni kezdtünk. Egy holland kontra fault után Manhercz Krisztián úszott meg és talált be, a második kettős emberelőnyünket pedig Vigvári Vendel már kihasználta. Varga Vince révén feljöttünk egy gólra a nagyszünet előtt, a fordulás után megint eredményes volt, egyenlítettünk.

A Semmelweis OSC-ben játszó Hessels Benjamin és Sebastian a holland válogatottat erősítik, utóbbi a harmadik negyed elején második gólját lőtte, a folytatásban azonban egyre inkább a magunk javára fordítottuk a találkozót. A negyed derekán, 8–7-es holland vezetésnél a cserekapus Csoma Kristóf ötméterest hárított, néhány másodperc múlva azonban újabbat lőhettek a hollandok. Fabio Jukic ezt már értékesítette – több gólt azonban nem szereztek a hazaiak. A negyed vége felé Manhercz szintén büntetőből egyenlített, majd a hollandok eladott labdájából Fekete Gergő gyors megúszásgólt szerzett, először vezettünk. A záró szakasz elején Manhercz hasonló helyzetben növelte előnyünket – jó volt látni a dinamikus lefordulásokból szerzett találatainkat. Fekete centerből birkózta be a mieink 12. gólját, miközben a hollandok egyet sem dobtak az utolsó negyedben. Varga Zsolt csapata ezzel negyedik felkészülési mérkőzésén először nyert rendes játékidőben az Európa-bajnoki felkészülés során. 9–12

VÍZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, ROTTERDAM
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 9–12 (4–2, 2–3, 3–5, 0–2)
Rotterdam. V: Zwart, Sonnemans (hollandok).
MAGYARORSZÁG: Vogel Soma – VIGVÁRI VENDEL 2, MANHERCZ K. 3, Vismeg Zs., VARGA V. 2, Burián, Tátrai D. Csere: Csoma (kapus), Vigvári Vince 1, JANSIK SZ. 2, FEKETE G. 2, Nagy Ákos, Kovács P., Batizi, Szalai P. Edző: Varga Zsolt
HOLLANDIA: Spijker – DE WEERD 2, HESSELS S. 2, Van den Burg, Gbadamassi, Te Riele, Hofmeijer 1. Csere: Buitenhuis (kapus), Van der Weijden 1, JUKIC 3, Rouwenhorst, Hessels B., De Mey, Van der Werve, Bakker. Edző: Branko Mitrovics
Emberelőny-kihasználás: 12/4, ill. 11/5.
Kettősemberelőny-kihasználás: 2/1, ill. 1/1.
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1.
Kipontozódott: Hofmeijer (18. p.), Varga V. (23. p.)

MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Minden egyes mérkőzésen meg kell találnunk a kellő hőfokot és a megfelelő ritmust, azt a pluszt, ami a győzelemhez kell. Ha ez megvan, akkor bárki ellen van esélyünk, ha nincs, akkor közepes riválisokkal szemben is tudunk szenvedni. Utóbbit láttuk az első félidőben: ez történik, ha az elején nem védekezünk kellő hatékonysággal, és elrontjuk a lövéseket. Annak örülök, hogy végül meglett az a bizonyos plusz faktor a második félidőre, jöttek a blokkok, a védések, elöl a pontos befejezések, így szépen megfordítottuk a meccset.

A másik mérkőzésen: Horvátország–Törökország 19–10  

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
20 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 21:30

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53