Gyász: elhunyt Kemény Ferenc

T. Z.T. Z.
2026.01.08. 10:31
null
Kemény Ferenc (1932–2025) (Fotó: Szabó Miklós)
93 éves korában elhunyt a legendás vízilabdaedző, Kemény Ferenc.

Kemény Dénes édesapjának haláláról a család számolt be csütörtökön a háromszoros olimpiai bajnok korábbi szövetségi kapitány hivatalos közösségi oldalán.

„Fecsó ma lenne 94 éves, de bő egy hónapja elköszönt tőlünk. Kérte, hogy ezt az időszakot békében, magunkban éljük meg, ez így is történt és reméljük, a továbbiakban is így lesz. Köszönjük a mintát, köszönünk mindent!” – olvasható Kemény Dénes közösségi oldalán. A hírt a Magyar Vízilabda-szövetség is megerősítette.

Kemény Ferenc a magyar vízilabda egyik legnagyobb hatású nevelőedzőjeként írta be magát a sportág történelmébe. Az utánpótlásban végzett munkájával generációkat formált, tanítványai közül sokan később a válogatottban is meghatározó szerepet játszottak. Tanítványai között volt többek között Kásás Tamás, Fodor Rajmund, Steinmetz Barnabás, Kiss Gergely, Varga Zsolt és Molnár Tamás is. 1989 és 1997 között tizenkétszer szerepelt utánpótlás-válogatottja világbajnoki és Európa-bajnoki dobogón. Két éve utánpótlásedzői életműdíjat is elneveztek róla (Kemény „Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életműdíj). 

Kemény Ferenc december 3-án Pilisszentkereszten hunyt el, január 8-án lett volna 94 éves.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
2026.08.11. 07:24

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 17:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21