Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vágólapra másolva!
2026.02.02. 18:48
null
Tiba Panna (Fotó: Árvai Károly)
Tiba Panna, a magyar női vízilabda-válogatott legfiatalabb tagja a funchali Európa-bajnokság keddi elődöntője előtt az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy a görögök játéka nem olyan, mint a többi európai csapaté, de kellő agresszivitással, határozottsággal lehet ellenük jó eredményt elérni.

 

„Teljesen más vízilabdát képviselnek, mint amihez Európában hozzá vagyunk szokva. Nagyon gyorsan járatják a labdát támadásnál, védekezésben pedig egy különleges zónát játszanak, amire nyilván készülünk” – magyarázta hétfőn az UVSE 18 éves játékosa, aki tavaly világbajnoki ezüstérmes volt a magyar válogatottal.

 "Budapesten szerintem már jól ment ellenük a játék” – utalt a január 21-i felkészülési találkozóra, melyet a magyarok elsősorban az első negyedben nyújtott nagyon eredményes támadójátékuknak köszönhetően 18–14-re nyertek meg.

A 2023-ban U20-as világbajnok Tiba Panna úgy vélekedett, hogy abban a sikerben jelentős szerepe volt az amerikaiakkal közös, előző heti edzőtáborozásnak.

„Nagyon jót tett nekünk az amerikaiakkal közös felkészülés. Olyan agresszívan álltak hozzánk, hogy muszáj volt nekünk is ezt átvenni, és aztán rá tudtuk erőltetni a görög csapatra. Remélem, hogy ez holnap is így fog történni” – fogalmazott.

A magyarok tavaly két döntőt játszottak a görögökkel, a világkupa áprilisi, kínai szuperdöntőjének aranymérkőzésén 13–9-re, a világbajnokság zárómeccsén pedig 12–9-re maradtak alul. A júliusi, szingapúri vb-n egyébként a csoportkörben is találkozott a két együttes, azt a meccset a magyarok nyerték 10–9-re. A vk januári selejtezőjében viszont 14–10-re kaptak ki a házigazda görögöktől. Tiba Panna, aki már 15 évesen bemutatkozott a felnőtt válogatottban, a csapaton belüli hangulatot illetően úgy fogalmazott: mostanra már otthonosan érzi magát a keretben.

„A tapasztaltabbak nagyon befogadóak a fiatalokkal. Egyszer sem éreztem azt a megközelítést, az első pillanattól fogva, hogy ha te fiatal vagy, akkor benned nincs meg az a potenciál, ami kellene. Pont az ellenkezőjét érzem: ha kicsit el is keseredünk, amikor nem úgy jön ki a lépés, ahogy szeretnénk, akkor ők a legnagyobb támaszaink” – árulta el.

Arra a kérdésre, hogy mit vár tőle Cseh Sándor szövetségi kapitány, mire biztatja, úgy reagált: „elsősorban azt kéri, hogy játsszak a saját képességeim szerint, ne gondoljam túl a játékot.”

A magyar válogatott kedden, közép-európai idő szerint 18.15-kor csap össze a görögökkel a döntőbe jutásért. A másik ágon a címvédő hollandok az olaszokkal mérkőznek.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
11 órája

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
22 órája

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
Tegnap, 19:08

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
Tegnap, 16:05

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
Tegnap, 11:31

Vereség Hollandiától, de gyakorlatilag így is bent vagyunk az elődöntőben a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.31. 17:08

Női vízilabda Eb: sima görög győzelem az olaszok ellen

Vízilabda
2026.01.31. 15:36

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32
Ezek is érdekelhetik