Kovács Róbert: Nemes feladat előtt állok

K. B.K. B.
2026.03.20. 14:18
null
Kovács Róbert
Szerda este a Szeged ellen megszerezte első ob I-es győzelmét a Vasas vezetőedzőjeként a március 9-én a posztra kinevezett Kovács Róbert. A feladatról, a csapat elmúlt időszakban mutatott felemás formájáról és a célokról egyaránt beszélgettünk vele.

Az előző idényben az OSC vezetőedzőjeként tevékenykedett Kovács Róbert, ezt követően júniusban csatlakozott a Vasas szakmai stábjához. Február 25-én, az Eurokupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, a BVSC ellen 11–8-ra megnyert találkozón még Szlobodan Nikics ült a Vasas kispadján. A folytatásban, az FTC és a Szolnok elleni ob I-es meccsen, majd március 7-én, a BVSC elleni Ek-visszavágón Kovács még megbízott vezetőedzőként irányította a csapatot, de két nappal később a klub hivatalosan is bejelentette, hogy átveszi az együttes irányítását a négy és fél év után leköszönő Nikicstől.

„Arról már korábban megállapodtunk a vezetőséggel, hogy a következő idényben én leszek a vezetőedző. Az FTC elleni bajnokin Szlobodan betegséggel bajlódott, a szolnoki meccsre azt beszéltük meg, hogy helyet cserélünk, és a padról segít. Ez a helyzet azonban inkább bizonytalanságot okozott a játékosokban, a klub ezért úgy döntött, próbáljuk meg már most a váltást” – mondta Kovács Róbert a Nemzeti Sportnak. 

A Vasas a legutóbbi tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg, ami érthető okokból rossz hatással van a játékosok lelkiállapotára: „Jöttek a rangadók, de nemigen tudtuk elkapni a fonalat. A szerencse is hiányzott, ősszel többször alakult úgy a meccs, hogy az utolsó percben vagy pillanatokban a mi oldalunkra billentettük a mérleg nyelvét, ennek most az ellenkezője valósult meg, emiatt csökkent a a játékosok önbizalma. Ez okozhatta azt, hogy meccsről meccsre a tudásunk alatt teljesítettünk – elveszítettük a hitünket.”  

Kovács Róbert 2006 és 2011 között játékosként segítette a Vasast, megtiszteltetésnek és beteljesülésnek érzi, hogy most vezetőedzőként próbálhat meg hozzájárulni a sikerekhez: „Őszintén mondom, hogy szeretnék visszaadni valamit abból a sok jóból a klubnak, amit kaptam tőle. Hálás vagyok a bizalomért, nagy és nemes feladat előtt állok.”  

A Vasas szerdán, a Szeged elleni ob I-es meccsen megszerezte első győzelmét Kovács Róbert irányításával (17–10). A cél nem változott: a legjobb négy között végezni a bajnokságban, amihez a következő lépcsőfokot szombaton az egyre jobb formát mutató OSC otthonában megszerzendő három pont jelentené.

 „Nagyon nehéz összecsapás előtt állunk, mert az OSC az előző meccseken elért eredményei miatt jó »flow-ban« van. De mi csak magunkkal szeretnénk foglalkozni: minden mérkőzést meg kell ragadnunk, csapatként működnünk, nyomás nélkül játszanunk, és lépésről lépésre haladnunk – ezt a meccsen belüli részfeladatokra is értem. Ott szeretnénk lenni a legjobb négyben, tudjuk, hogy ehhez milyen eredményekre van szükségünk, és mindent megteszünk azért, hogy elérjük” – zárta szavait Kovács Róbert.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: kezdődik az U20-as fiúk Eb-je Várnában

Utánpótlássport
2026.08.09. 11:02

Vízilabda: a 9. helyért játszanak az U16-os fiúk a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:45

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Vízilabda: Európa-bajnok az U20-as női válogatott!

Utánpótlássport
2026.08.07. 23:05

Németh Zsolt: A sikerélményem az, amikor a gyerek az edzést választja

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:55

Vízilabda: megnyerték az első helyosztót az U16-os vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2026.08.07. 13:30

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, Eb-döntős az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2026.08.06. 21:07