Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
2026.05.17. 11:43
null
Cseh Sándor (guggol) keretet hirdetett (Fotó: Kovács Anikó / MVLSZ, archív)
Cseh Sándor szövetségi kapitány 21 játékost hívott be a magyar női vízilabda-válogatott keretébe, melyből tizenhatan utazhatnak majd a júliusi, sydney-i Világkupa-döntőre.

 

A magyar szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint a szakvezető azért döntött úgy, hogy a felkészülés kezdete előtt több mint egy hónappal kihirdeti a névsort, mert „meglehetősen változatosak a játékosok klubkötelezettségei”. 

„Extrém a helyzet, hiszen van olyan, aki már nem játszik mérkőzést ebben a szezonban, van, aki még egy bronzcsatában érdekelt, és olyan is, aki június 13-án még Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepel – mondta Cseh Sándor, aki elárulta, június 22-én kezdődik a válogatott edzőtábora.  – Jelen állás szerint három hétig Magyarországon készülünk majd, ebben az időszakban hivatalos felkészülési meccsek is szerepelnek az elképzeléseinkben, a vk-döntőt megelőzően pedig már a helyszínen, Ausztráliában veszünk részt egy nemzetközi felkészülési tornán.”

Keszthelyi Rita, Rybanska Natasa, Sümegi Nóra és Tiba Panna személyében visszatérnek azok az Eb-ezüstérmesek, akik különböző okokból kihagyták a rotterdami divízió I-es tornát, ugyanakkor hiányzik majd a rutinos balkezes, Leimeter Dóra, aki „előre egyeztetett egészségügyi szünetet tart nyáron”.

A vk-döntőt július 22. és 26. között rendezik Sydneyben, a férfiak és a nők tornája együtt lesz: az első két napon a negyeddöntőket, a következő kettőn a helyosztókat és az elődöntőket bonyolítják le, míg az utolsón a bronzmeccsekre és a finálékra kerül sor. A női válogatott a nyitónapon Spanyolországgal találkozik, a folytatásban pedig a holland–orosz találkozó győztesével vagy vesztesével csap össze.

A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Golopencza Szonja (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC), Schmuck Tünde (BVSC), Torma Luca (Eger) 
Mezőnyjátékosok: Alaksza Kinga (UVSE), Aubéli Tekla (UVSE), Dömsödi Dalma (BVSC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (DFVE), Hajdú Kata (UVSE), Hetzl Adrienn (UVSE), Horváth Zsófi (Eger), Kardos Dominika (Arizona State), Keszthelyi Rita (FTC), Lendvay Zoé (BVSC), Rybanska Natasa (CN Sabadell), Sümegi Nóra (DFVE), Szilágyi Dorottya (FTC), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC), Varró Eszter (California Golden Bears)

 

Legfrissebb hírek

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
14 órája

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Vízilabda
2026.09.19. 14:23

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Elindult a Fantasy League a vízilabdában

Vízilabda
2026.09.17. 20:23