Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.05.23. 22:55
null
Fotó: Török Attila
A harmadik negyed közepéig versenyben volt a Honvéd a bajnoki címvédő FTC ellen az ob I döntőjének első felvonásán, ám Nyéki Balázs csapata, ha kisebb nehézségek után is, de a hajrára fölénybe került, és vezetést szerzett az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

Mindkét hazai versenysorozatban ugyanaz a csapat jutott be a fináléba, tavaly szeptemberben a Magyar Kupa döntőjében játszott egymással a Ferencváros és a Honvéd, szombati kezdettel pedig az ob I döntőjében is ez a két együttes nézett szembe – az elmúlt négy év bajnoka, az FTC ismét hibátlanul jutott el a fináléig, míg a Honvéd 19 év után küzdhet ismét bajnoki aranyéremért. Ugyan mindhárom idénybeli mérkőzésüket a zöld-fehérek nyerték, a kupadöntőben (17–15), és a bajnokságban (16–9 otthon, 19–15 idegenben) is diadalmaskodtak, csak az alapszakaszbéli csata volt teljesen egyoldalú, a másik két találkozón voltak periódusok, amikor a Honvéd felvette a versenyt háromszoros Bajnokok Ligája-győztes ellenfelével.

Így volt ez a bajnoki döntő első mérkőzésén is a Komjádi uszodában. Vadovics Viktor emberelőnyben lőtte be a Honvéd vezető gólját, Fekete Gergő egyenlítő gólja három és fél perccel az első ráúszás után érkezett. A szenzációs védéseket bemutató Csoma Kristóf az egyik FTC-támadásnál kiúszva próbált labdát szerezni Sztilianosz Argiropulosz elől, de kicsit nagy lendületet vitt bele a kísérletbe – kiállították, ám a visszaúszó Bencz Rolf a kapufára tolta a görög légiós lövését. A sorminta folytatódott: Nikola Moszkov kihasznált egy négy a hat elleni szituációt, majd Vigvári Vendel ejtett ragyogóan Csoma kapujába; Kevi Bendegúz remek centerpasszból talált be, ezután a Honvéd a szokásos beállós védekezéséből rontott ki az FTC támadóidejének végéhez közeledve, de Vámos Márton jókor találta meg a keletkező rést. A negyed végén Moszkov a kapás oldalon szinte nullszögből vágott gólt Vogel Somának, így az első nyolc perc után Szivós Márton csapata vezetett – és ez legalább annyira volt köszönhető a kiváló kapusteljesítménynek és a blokkoknak, mint a hatékony helyzetkihasználásnak.

Argiropulosz gólja után jött az újabb Honvéd-vezetés, Ekler Bendegúz kapufája után Simon Henrik volt résen, és kotorta be a labdát – ám két, a Honvéd ellen fújt kontrafault után megfordult a mérkőzés menete, Jansik Szilárd és Vigvári Vendel használta ki a kínálkozó lehetőséget, innentől a Honvéd futott az eredmény után, de tette még egy ideig sikerrel. Egyik támadásuknál Szivós Márton challenge-et kért, elmaradt ötméterest látott, ám a játékvezetők a videózás után sem látták így. Maradt tehát a 6–5-ös állás a félidőre, de meg kellett küzdenie a Ferencvárosnak ezért a vezetésért.

De ekkorra már Vogel Soma is beindult a másik kapuban, fordulás után pedig többet blokkoltak a ferencvárosi játékosok, és kevesebb lövési lehetőséget hagyott az ellenfélnek. Szépfalvi Gergely ugyan védőjéről lefordulva egyenlített, de Jansik ezután megint eredményes volt, majd egy védés után Vogel indította a megúszó, és betaláló Fekete Gergőt. Bencz Rolf szépítése után Argiropulosz lövésénél megint jött a beállós védelem blokkja, viszont a labda visszakerült hozzá, áttette Feketének, a kapás oldalon pedig már nem ért oda a védő – Nagy Ákos bombájára pedig Csoma nem tudott mozdulni (10–7).

Innentől már az volt a kérdés, mekkorára nyílik az olló: Vigvári és Varga Vince akciógólja után már öttel vezetett Nyéki Balázs együttese, sőt, lehetett volna hat is a fór, mivel Argiropulosz is belülről zörgette meg a hálót – azonban egy korábbi támadást visszanéztek videón a játékvezetők, és úgy látták, Vogel bentről ütötte ki Ekler Bendegúz lövését. Ekler ezután egy óriási gólt lőtt a jobb felsőbe – nemrég 13–7 lett volna az állás, így viszont 12–9-et mutatott az eredményjelző. Ekkor viszont már csak három perc volt hátra a mérkőzésből, és miután Fekete behúzta csapata tizenharmadik gólját (ekkor már Maser Márk kapujába, aki az utolsó négy percre váltotta Csomát), a Honvéd néhány lehetőségét kihagyta a maradék időben.

A címvédő FTC 13–9-re nyert, és előnyből várja a döntő második mérkőzését, amelyet szerdán 18.45 órai kezdettel a Tüskecsarnok uszodájában rendeznek meg.

VÍZILABDA
E.ON OB I, FÉRFIAK
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 13–9 (3–4, 3–1, 4–2, 3–2)
Komjádi uszoda, 1000 néző. V: Kovács S., Kollár Gy. 
FTC: VOGEL SOMA – Mandics, VÁMOS M. 1, Argiropulosz 1, JANSIK SZ. 2, De Toro, Manhercz K. Csere: Nagy Ákos 1, Lugosi, FEKETE G. 4, Varga V. 1, VIGVÁRI VENDEL 3, Haverkampf. Edző: Nyéki Balázs
HONVÉD: CSOMA – Vicskovics, Vadovics 1, SZÉPFALVI 1, Kiss B., EKLER B. 2, Kevi 1. Csere: Maser (kapus), Bencz 1, Sugár, Imre K., MOSZKOV 2, Simon H. 1. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 9/0, ill. 11/4
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs: – Egy-egy egyéni villanásnak köszönhető a siker. Egyébként nem működött semmi, amit megbeszéltünk, ami összességében mindegy, mert megnyertük a mérkőzést, de őszintén ki kell mondani, hogy rosszul nézett ki a játékunk, az idei leggyengébb teljesítményünket produkáltuk. De ennél már csak jobb jöhet.
Szivós Márton: – Megérdemelten nyert a Ferencváros, de jól küzdöttünk. A fáradtságnak köszönhetően jöttek a hibák elöl és hátul is, de szerintem rengeteget tanulhatunk ebből a mérkőzésből. Tökéletes játék kell, hogy négy negyedig szoros meccset játsszunk az FTC-vel, ami nehéz lesz, mert egyre fáradtabbak leszünk, de azt a játékosok nevében is megígérhetem, hogy az utolsó pillanatig küzdünk.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
2026.05.20. 21:58

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22

Sinner megállíthatatlan: Rómában is nyert!

Tenisz
2026.05.17. 19:14

Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

Vízilabda
2026.05.17. 11:43

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Vízilabda: hengerelt a címvédő UVSE a fiú gyermekbajnokságban

Utánpótlássport
2026.05.13. 14:57
Ezek is érdekelhetik