Gurisatti Gréta az elveszített BL-döntő után: Ez az én csapatom!

R. D. P.R. D. P.
2026.06.13. 12:19
null
Gurisatti Gréta (jobbra) büszke csapatára (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
A női vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében a Ferencváros ötméterespárbajban maradt alul a görög Olympiakosszal szemben, miután rendes játékidőben izgalmas meccset játszottak egymással a csapatok.

A csapat egyik kulcsembere, Gurisatti Gréta a közösség erejét emelte ki a pénteki döntőt követően az M4 Sport kamerája előtt:

„Azt mondtam a lányoknak a végén az összeölelkezésnél, én nem cserélnék egy olympiakoszossal sem, mert ez az én csapatom, és amit ez a csapat ebben a szezonban bejárt, amiatt én nem tudok hiányt érezni, sokkal nagyobb bennem a büszkeség.”

A játékos hozzátette, számára a legfontosabb nem az érem színe, hanem a közös út volt:

„Azt mondtam a meccs előtt, nem érdekel, hogy a végén arany vagy ezüst lesz a nyakunkban, az érdekel, hogy ezekkel a lányokkal lehetek minden nap. Én nem gondoltam, hogy a vízilabda még tartogat nekem ekkora ajándékot, de ez az, hogy velük játszhatok.”

VÍZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (MÁLTA)
DÖNTŐ
Olympiakosz (görög)–FTC-Telekom 14–14 (4–3, 3–2, 3–6, 4–3) – szétlövéssel 3–0
Gzira, 1200 néző. Vezette: Ferrari (olasz), Gerasimov (brit) 
OLYMPIAKOSZ: SZTAMATOPULU – Drakotu, V. Plevritu 2, Sziuti 2, Miriokefalitaki, ANDREWS 5, Szanta 1. Csere: VAN DEN DOBBELSTEEN (kapus), Kliszura, Kureta, Triha 2, NINU 2, Tornaru, Sekulic. Edző: Jorgosz Doszkasz
FTC: Neszmély – KESZTHELYI 2, Ortiz 1, Bonca, De Vries 1, E. Plevritu 2, Vályi V. Csere: Kiss A. (kapus), Máté Zs., GURISATTI 7, Leimeter, Kuna, Farkas T. 1, Szilágyi D. Edző: Matajsz Márk
Emberelőny-kihasználás: 8/4, ill. 7/2. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2

 

Legfrissebb hírek

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
Tegnap, 9:54

Először jutott be a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
2026.06.10. 20:26

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
2026.06.09. 22:19

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
2026.05.19. 09:57

A visszavágót is megnyerte az FTC, ezzel egymás után másodszor bejutott a női vízilabda BL négyes döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:14

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
2026.04.11. 21:55

Vízilabda: az FTC előnyt szerzett az Eger ellen a női ob I elődöntőjében

Vízilabda
2026.04.04. 20:50

Női vízilabda BL: tíz góllal győzött az FTC, eggyel az UVSE

Vízilabda
2026.03.21. 13:56
Ezek is érdekelhetik