Baseball: doppingolt a 90-es évek egyik legjobb játékosa

MTI MTIMTI MTI
2010.01.12. 13:07
Címkék
Újabb sztárbaseballosról derült ki, hogy pályafutása alatt évekig doppingszert használt: hétfőn Mark McGwire, a St. Louis Cardinals korábbi legjobbja közleményben ismerte be, hogy szteroidokat szedett.

A 46 éves sportember 1993-tól használt rendszeresen szteroidokat, ám állítása szerint nem azért, hogy jobb teljesítményt érjen el, hanem hogy különböző sérülései gyorsabban gyógyuljanak, s állandósult fájdalmait enyhítse.

„A ezerkilenszázkilencvenes bajnoki szezon előtt vettem be először szteroidokat, majd kilencvenháromtól rendszeresen használtam kisebb adagokban – áll a közleményben. – Volt idő, amikor annyira el voltam keseredve az állandó fájdalmak miatt, hogy a visszavonuláson gondolkodtam. Azért vettem be a szereket, hogy gyorsabban gyógyuljak, és egyáltalán, hogy normálisan érezzen magam."

McGwire 1987-től 2001-ig játszott a profi ligában, az MLB-ben, s karrierje során több rekordot is felállított. 1987-ben, az Oakland Athletics színeiben újoncként 49 hazafutást (home run) ütött, amit azóta sem tudott túlszárnyalni egyetlen elsőéves sem, míg 1998-ban, már a St. Louis játékosaként 70 hazafutással megdöntötte Roger Maris 1961-ban elért 61-es csúcsát. Érdekesség, hogy utóbbi rekordját Barry Bonds javította meg 2001-ben (73), aki a THG-ügy egyik központi figurája volt, mint az akkor csúcsdoppingnak számító szert kifejlesztő BALCO-laboratórium állandó vevője.

A régóta doppingolással gyanúsított McGwire-hez hasonlóan tavaly februárban a jelenkor egyik legjobb ütője, Alex Rodriguez vallotta be, hogy 2001 és 2003 között tiltott teljesítménynövelőt használt.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
3 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája