„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.11.02. 01:03
Antonelli 20 évesen és 68 naposan a világ tetején (Fotó: AFP)
Andrea Kimi Antonelli 20 évesen és 68 naposan minden idők legfiatalabb világbajnoka lett, miután a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj versenyén harmadikként szelte át a célvonalat, és ezzel bebiztosította pályafutása első vb-címét. Az elérzékenyült olasz mindenekelőtt a Mercedesnek és a családjának mondott köszönetet, majd megosztotta, mára az idény korai részében világossá vált a számára, hogy harcba szállhat a bajnoki címért. A pilóta rendkívül örült, hogy két többszörös világbajnokkal ünnepelhetett, és jelezte, a mostani siker még csak a kezdet, a jövőben újabb vb-címeket szerezne.

Andrea Kimi Antonelli abban a tudatban készült az év 19. versenyére Mexikóvárosban, hogy a bajnoki riválisok eredményétől függetlenül megszerezheti pályafutása első világbajnoki címét, ha a legjobb kilencben ér célba. Az olasz versenyző az ötödik helyről várta a piros lámpák kialvását, és már a rajtnál javított egy pozíciót. Ezt követően az élmezőnyből ő teljesítette a leghosszabb első etapot, és éppen Valtteri Bottas balesete előtt állt ki friss abroncsokért.

Az olasz a piros zászlós megszakítást követően a negyedik helyről várhatta az újabb álló rajtot, majd Charles Leclerc megelőzése után harmadikként szelte át a célvonalat, amivel mindössze 20 évesen és 68 naposan a Formula–1 történetének 36., egyúttal a sportág valaha volt legfiatalabb bajnoka lett.

Emellett véget vetett Olaszország több mint hét évtizede tartó várakozásának: az ország legutóbb 1953-ban ünnepelhetett egyéni vb-címet, amikor Alberto Ascari másodszor is a csúcsra ért. Előtte Giuseppe Farina hódította el a királykategória első világbajnoki címét 1950-ben. Antonelli nemcsak Olaszország harmadik világbajnoka lett, hanem a harmadik olyan versenyző is, aki már a második F1-es idényében hódította el a címet.

„Megcsináltuk! Most nem állhatnék itt a Mercedes, valamint a családom támogatás nélkül. Rendkívül hálás vagyok ezért a pillanatért, örökké emlékezni fogok rá. Egyszerűen nem találom a szavakat. Próbálom még felfogni, mi is történt valójában. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni. Nagyon köszönöm a csapatomnak, a családomnak, a barátaimnak, és mindenkinek, aki engem és ezt a sportágat támogatja. Elmondhatatlanul hálás vagyok, köszönöm! Kezd egyre valóságosabbá válni ez az egész, és szeretnék kiélvezni minden pillanatot!” – osztotta meg a gondolatait az elérzékenyült versenyző. 

Bár Antonelli a múlt hétvégén még arról ábrándozott, hogy a dobogó tetején állva ünnepelheti pályafutása első világbajnoki címét, végül a pódium alsó fokán, két többszörös világbajnok társaságában élhette át a történelmi pillanatot. Az idénybeli harmadik győzelmét elkönyvelő Max Verstappen és az idei hetedik dobogós helyezését megszerző Lewis Hamilton is a vállára vette, és együtt ünnepelt vele. 

Az olasz pilóta élvezte a helyzetet, és bízik benne, hogy lesz még alkalma a két versenyző ellen harcolni.„Hihetetlen érzés volt Maxszal és Lewisszal osztozni a dobogón, és remélem, a jövőben még sokszor csatázhatunk velük. Ezen a hétvégén valamivel feszültebbnek éreztem magam, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elérnünk a célunkat. Most már kiélvezhetjük az idény hátralévő részét. Nem fogjuk visszafogni magunkat! A családommal, a barátaimmal és a csapattal fogok ünnepelni, és minden pillanatát kiélvezzük majd ennek az egésznek. Ez egy rendkívül különleges pillanat, amelyre örökké emlékezni fogunk.” 

Antonelli már az idény korai szakaszában tudta, hogy esélye nyílhat a vb-cím elhódítására. „Nagyon korán elkezdtem hinni benne. Rendkívül erős autónk volt, következetesek voltunk, és úgy éreztem, lehet esélyünk a bajnoki címre. Nem volt egyszerű folyamatosan fenntartani a fókuszt, de nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült megszereznünk a bajnoki címet. Ez csak a kezdet. Ez a siker egy új kezdetet jelent, egy új kiindulópontot, ahonnan tovább építkezhetünk, fejlődhetünk és újabb bajnoki címeket célozhatunk meg.”

F1
54 perce

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

Az ausztrál versenyző Lindbladdal ütközött a futam hajrájában.

 

MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Max VerstappenRed Bull-Ford2:20:28.772
2.Lewis HamiltonFerrari0.799 mp h.
3.Kimi AntonelliMercedes4.006 mp h.
4.Charles LeclercFerrari10.707 mp h.
5.Lando NorrisMcLaren-Mercedes11.778 mp h.
6.George RussellMercedes12.263 mp h.
7.Franco ColapintoAlpine-Mercedes20.204 mp h.
8.Liam LawsonRacing Bulls-Ford20.899 mp h.
9.Pierre GaslyAlpine-Mercedes21.483 mp h.
10.Gabriel BortoletoAudi22.041 mp h.
11.Isack HadjarRed Bull-Ford22.503 mp h.
12.Hirakava RjóHaas-Ferrari25.373 mp h.
13.Alexander AlbonWilliams-Mercedes27.562 mp h.
14.Carlos SainzWilliams-Mercedes28.638 mp h.
15.Oscar Piastri*McLaren-Mercedes29.475 mp h.
16.Nico HülkenbergAudi29.977 mp h.
17.Sergio PérezCadillac-Ferrari30.695 mp h.
 FELADTÁK megtett körök
 Arvid LindbladRacing Bulls-Ford58
 Oliver BearmanHaas-Ferrari47
 Valtteri BottasCadillac-Ferrari42
 Lance StrollAston Martin-Honda5
 Fernando AlonsoAston Martin-Honda5
 Esteban OconHaas-Ferrari0
*: 10 másodperces időbüntetés balaeset okozásáért.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKPONT
1. Kimi Antonelli*380
2. Max Verstappen261
3. Lewis Hamilton259
4. George Russell250
5. Charles Leclerc245
6. Lando Norris221
7. Oscar Piastri144
8. Isack Hadjar105
9. Liam Lawson81
10. Pierre Gasly44
11. Arvid Lindblad38
12. Franco Colapinto33
13. Oliver Bearman23
14. Nico Hülkenberg13
15. Gabriel Bortoleto11
16. Esteban Ocon7
17. Fernando Alonso7
18. Carlos Sainz7
19. Alexander Albon5
20. Cunoda Juki1
*:már világbajnok.
KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes630
2. Ferrari504
3. Red Bull-Ford380
4. McLaren-Mercedes365
5. Racing Bulls-Ford106
6. Alpine-Mercedes77
7. Haas-Ferrari30
8. Audi24
9. Williams-Mercedes12
10. Aston Martin-Honda7
11. Cadillac-Ferrari0

 

6. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 30., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:18.128
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.827
OKTÓBER 31., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:17.600
Időmérő1. Hamilton 1:16.514
NOVEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Antonelli
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 8., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 21., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 29., 17.00


 

 

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
54 perce

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2 órája

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
12 órája

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
12 órája

Hamilton nem találta a szavakat az első ferraris pole-ja után: Imádom, amit csinálok! Ez a szeretet nem múlik el

F1
Tegnap, 1:01

Először vörösben: Hamilton Mexikóban törte meg a Ferrari pole-csendjét

F1
2026.10.31. 23:15

Őrségváltás az élen: Norris egyetlen ezreddel Antonelli előtt az utolsó mexikói edzésen

F1
2026.10.31. 19:35

A Haas félreállítja Ocont Mexikóban – Hirakavával folytatja a hétvégét

F1
2026.10.31. 17:18