Először vezetett a döntőben a Devils, és nyert is

Vágólapra másolva!
2012.06.07. 08:55
null
Henrique lövése után a hálóban a korong. Először nyert a Devils a döntőben (fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének negyedik mérkőzésén a New Jersey Devils 3–1-re legyőzte idegenben a Los Angeles Kingset, így életben tartotta reményeit a Stanley-kupa elhódítására.

 

A Los Angeles-iek nem tudták kihasználni a kínálkozó alkalmat, hogy „söpréssel” elhódítsák a Stanley-kupát. A New Jersey Devils végre képes volt megszerezni a vezetést a nagydöntő negyedik mérkőzésén, sőt, ezúttal kétszer is magukhoz ragadták az előnyt a vendégek, és az utóbbi győzelmet ért.

Jonathan Quick ott kezdte a negyedik felvonást, ahol a harmadikat abbahagyta, azaz védésekkel – a Los Angeles-i kapus remekül tartotta a csapatát, a Kings ennek köszönhetően megúszott két emberhátrányt is (az egész meccsen mind a hármat kibekkelte, így a fináléban továbbra is hibátlan az emberhátrányos védekezése!). Akárcsak a New Jersey, amely szintén kétszer kényszerült létszámhátrányba, ám Martin Brodeur is jól állta a sarat, igaz, kétszer a kapuvas is kisegítette.

A második harmad nagyon hasonlított az első meccs hasonló periódusára, amikor alig lőttek a felek kapura, és akárcsak akkor, ezúttal is a Devils járt a passzivitásban az élen: a vendégek mindössze háromszor találták el a húsz perc alatt a kaput, az utolsó 13:58 percben egyáltalán nem.

A Devils azonban átvészelte a nehéz időszakot, és a harmadik játékrész elején végre megtört számukra a jég: Bryce Salvador távoli lökete után Patrik Elias bekotorta a kipattanót. Végre fór – gondolhatták a vendégek, ám nem sokáig örülhettek: kereken egy perc telt el a következő gólig. Drew Doughty előnyből, a kék vonaltól megküldött bombával egalizált.

A hajrá azonban – az első két meccs hosszabbításával ellentétben – a Devilsnek kedvezett: a középső harmadban szerzett korongból David Clarkson nagyszerűen készített elő Adam Henrique-nek, aki bevette Quick kapuját. A 3–1-es végeredményt Ilja Kovalcsuk üres kapus gólja állította be 20 másodperccel a vége előtt.

Persze így is a Kings az esélyesebb a végső sikerre, hiszen a kaliforniaiak még nem kaptak ki vendégként a rájátszásban (10 meccs az idén, összesen pedig már 12 meccses idegenbeli playoffrekordnál tartanak) és az NHL történetében csupán egyszer fordult elő, hogy egy csapat 3–0-s előnyről hagyja kiénekelni szájából a Stanley-kupát (Toronto–Detroit 4–3, 1942).

Folytatás magyar idő szerint vasárnap hajnalban Newarkban.

LOS ANGELES KINGS–NEW JERSEY DEVILS 1–3

 

 

 

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
LOS ANGELES KINGS–NEW JERSEY DEVILS 1–3 (0–0, 0–0, 1–3)
Gólszerzők: Doughty (M. Richards, Kopitar – 48:56), ill. Elias (Salvador, Zubrus – 47:56), Henrique (Clarkson, Ponikarovszki – 55:29, emberelőny), Kovalcsuk (A. Greene, Salvador – 59:40, üres kapu)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Kings javára

 

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik