NHL: új tulajdonosi ajánlat a bérvita lezárására

MTI MTIMTI MTI
2012.10.17. 13:30
Címkék
A ligabevételek egyenlő arányú elosztására és a teljes, csapatonkénti 82 mérkőzéses alapszakasz megmentésére vonatkozó ajánlattal állt elő az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) klubtulajdonosi testülete, és ha javaslatát a játékosok érdekvédelmi szervezete (NHLPA) elfogadja, november 2-án rajtolhatna a 2012–2013-as idény.

Gary Bettman, az NHL első számú vezetője kedden találkozott Donald Fehrrel, az NHLPA főnökével Torontóban, ahol ismertette a csapattulajdonosi kör ajánlatát.

A bérvita – illetve az eredeti kiírás szerint október 11-i bajnoki rajt csúszásának és a teljes előidény törlésének – hátterében az áll, hogy a tulajdonosok sokallják azt az 57 százalékot, amelyet a hokisok kapnának a liga évi 3.3 milliárd dolláros bevételéből, miközben a liga az elmúlt időszakban közel 200 millió dolláros veszteséget jegyzett. A csapatok vezetői első szándékból a játékosok részesedését 43-47 százalékra csökkentették volna, most az új javaslatuk 50 százalék.

Fehr elmondta: megvitatják az ajánlatot, és az első olvasat után úgy érzi, hogy a korábbiakhoz képest néhány ponton előrelépést jelent, más pontokban nem ennyire egyértelmű a helyzet.

A harminc csapat eredetileg szeptember közepén kezdte volna meg a felkészülést, de a tulajdonosok az úgynevezett lockout (kizárás) mellett döntöttek. Aztán az előszezon meccseit törölték, majd a szezon első két hetét vették ki a programból.

Az utóbbi húsz évben ez a negyedik lockout, a 2004–2005-ös szezon például teljesen elmaradt a bérvita miatt. A mostani leállás következtében közel 150 hokis – köztük sok világsztár – már Európában játszik, többségüknek, ahogy szentesítenék az NHL-NHLPA szerződést, azonnal vissza kell térniük anyaklubjába.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
46 perce

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
7 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
7 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
8 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik