A titokzatos Sebes fiú – Kő András publicisztikája
ISMERETES, hogy az 1954-es labdarúgó-világbajnoki döntő elvesztése után országszerte, de főleg Budapesten demonstrációk, zavargások törtek ki. Az összesereglett szurkolók fejeket követeltek, a hibázók megbüntetését. Utólag olyan ítéletek hangzottak el, hogy a tüntetések az 1956-os forradalom előzményei voltak. Mindenekelőtt Sebes Gusztávot érte bírálat, az Aranycsapat szövetségi kapitányát tekintették bűnbaknak. Sebes Gusztáv évfordulói (1906–1986) arra késztettek, hogy a család egyik kevésbé ismert száláról kutakodjak.
A szövetségi kapitánynak két gyereke született: Erzsébet („Böbe”) és ifjabb Sebes Gusztáv. Erzsébet 1954-ben tizenegy éves volt, ifj. Sebes tízéves. Erzsébet újságíró lett, mellesleg kitűnő lovas volt, a fiú szakmunkásképzőbe járt, de nem tudjuk, elvégezte-e az iskolát. Böbe tartózkodott attól, hogy az édesapjáról vagy a futballról írjon. Már idősebb volt, amikor kollégái biztatására egyszer-kétszer kötélnek állt. Ifj. Sebesről egyetlen dokumentumot őriz az emlékezet. 1957. november 27-i keltezéssel az édesapja egy levelezőlapot küldött neki Barcelonából, abból az alkalomból, hogy felavatták a híres Camp Nou stadiont. Sebes Gusztáv vélhetően meghívásnak tett eleget. Ez állt a levelezőlapon: „Szeretettel gondolok rád, csókol apud.” A címzett az a „titokzatos Sebes fiú” volt – mert így emlegették a szóhasználatban –, akiről csak ez a pár szó maradt fenn, meg egy katonai igazolvány.
1954-ben a közhangulat az iskolákban is lecsapódott. Ennek a folyománya volt, hogy ifj. Sebes Gusztáv tízéves kisfiát a döntő elvesztése után a társai olyan brutálisan megverték, hogy a bántalmazás következtében maradandó sérüléseket szenvedett, és sohasem nyerte vissza az egészségét. Ez a hír terjedt el annak idején, és rögzült, de jelen van napjainkban is. Czibor Zoltán, az Aranycsapat játékosa is így nyilatkozott Bocsák Miklósnak az 1983-ban megjelent Kocsis és Czibor című könyvben: „Amikor a világbajnokság után [Sebes] hazatért, nem rajta, hanem a fián álltak bosszút, a kisfián, akit rettenetesen megvertek. Érted ezt a szörnyűséget? Egy kisfiún, aki semmiről nem tehetett…”
Egy másik beszélgetés során Böbe így emlékezett: „Bern után… úton-útfélen szidták, megdobálták [apát]. Itt keménynek kellett lenni, mint a gyémántnak… Minket üldöztek… Mindenhová nyomozók kísérték a család tagjait, mondván, hogy kint az utcán, az életben, ne bántsanak bennünket. Én nem bírtam ezt az állandó figyelést, kitörtem belőle. Az iskolából úgy szöktem meg az edzésre, hogy átmásztam a falon, aztán valamilyen kerülő úton jutottam el az uszodáig. Oda is úgy szöktem be, a kerítésen át, nehogy észrevegyenek. […] Azt csak később tudtam meg, hogy a Rákóczi úton szétvertek egy lakást, mert azt hitték, ott élünk, pedig egy Baross téri bérházban. Szörnyű volt, na… Egy elkeseredett ország minden haragja ellenünk, és persze a futballisták ellen fordult, de… apát… őt bántották a legtöbben. Szavakkal, kritikákkal…”
Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című életrajzi könyvében (1981) egyetlen szót sem ír arról, hogy a fiát az iskolában brutálisan megverték és maradandó sérüléseket szenvedett! Miközben részletesen és szeretettel emlegeti a feleségét – „sajnos harminchárom évi boldog együtt élés után, éppen a hatvannyolcadik születésem napján elhunyt” – és bátyját, akit a nyilasok öltek meg 1945-ben az Operánál.
Vajon miért hallgatja el, hogy mi történt a fiával? Egyáltalán történt-e vele valami? Böbe sem beszélt a testvéréről, legalábbis én nem találtam erre vonatkozó dokumentumokat. Mintha ifj. Sebes nem tartozna a családhoz. Mintha rejtegetnék? Mintha szégyellnék? Sebes Gusztávnak ismernie kellett a valóságot, de „kicselezte” az igazságot, és ő maga is azt terjesztette, hogy a fiát igenis megverték az iskolában, és életre szóló sérüléseket szenvedett. Állítólag többször is hangoztatta, hogy a fia nagy árat fizetett a történtekért. Holott egészen másról volt szó… Magyarul: összemosta a fiát ért bántalmakat egy alább előkerült dokumentummal. Ezért nem írt a könyvében sem a fiú bántalmazásáról…
A birtokomban van egy különleges módon hozzám került levél másolata, amely a szóbeszédet erősen árnyalja. A címzett nem akárki, hanem Rákosi Mátyás. Neki szól a levél, amelynek írója Sebes Gusztáv.
„1948 óta gyermekem idegbetegségben szenved, állandó orvosi kezelés alatt áll. Kezelője dr. Lehoczky Tibor egyetemi tanár. Mint édesapa nagy aggodalommal figyelem gyermekem állapotát, és most arra az elhatározásra jutottam, hogy minden lehetőt elkövetek gyermekem egészségének helyreállítása érdekében. […] Mivel most Svédországba megyünk, jutott eszembe az a gondolat, hogy a világhírű Olivecrona agysebész professzornak is bemutatom a gyereket. Ehhez kérem Rákosi elvtárs segítségét, hogy a gyerek édesanyjával, esetleg Lehoczky professzor kíséretében május hó 11-én Stockholmba kijöhessenek.” […] „Amennyiben a hozzájárulást a Párt Titkárság megadja, kérném abbeli támogatását is, hogy anyagilag előlegezzék a szükséges összeget, amelyet természetszerűleg visszafizetek részletekben. Budapest, 1955. május hó 6.”
Amit olvasunk – megdöbbentő! Arról árulkodik, hogy ifj. Sebes Gusztáv már jóval az 1954-es futballdöntő előtt, tehát 1948-ban idegbetegségben szenvedett, és nem a brutális megveretés váltotta ki az ifjúnál ezt az állapotot!
Rábukkantam egy nagyobb méretű fotóra, amelyen ifj. Sebes és édesapja látható. A fiú talán már emberes korában jár, apja az élet lejtőjén. A fiú arcán nincs érzelem jele, az apja arcán kidomborodnak az erek. A fiú sötét hajú, jóképű, látszólag erős testalkatú, az apja őszülő haján látszanak az évek. Nem tudjuk, hogy Olivecrona milyen diagnózist adott, műtétet javasolt-e vagy nem, mert akik elkísérték ifj. Sebest Olivecronához, már nem élnek. A magyar sporttörténetben nincs nyoma a kapcsolat keresésének. A Wikipédián pedig ezek a sorok olvashatók: [Ifjabb Sebes Gusztáv] „pontos, önálló sírhelyéről és halálának körülményeiről a nyilvános sporttörténeti források nem tartalmaznak részletes adatokat”.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
