NHL: a Toronto értéke elérte az egymilliárd dollárt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.29. 06:35
A Toronto Maple Leafs lett a világon az első jégkorongcsapat, amelynek értéke elérte az egymilliárd dollárt – a Forbes gazdasági magazin kimutatása alapján. A mértékadó lap híre szerint a kanadai klub értéke több mint háromszorosa az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő csapatok átlagának, amely 282 millió dollárra rúg. Utóbbi érték a tavalyihoz képest 17.5 százalékos emelkedést mutat.


A Forbes kiemeli, hogy a klubok között gazdaságilag nagy a szakadék: a lista első öt helyezettjének átlaga 605 millió dollár, az utolsó öté „csak” 145 millió.
A Forbes kiemeli, hogy a klubok között gazdaságilag nagy a szakadék: a lista első öt helyezettjének átlaga 605 millió dollár, az utolsó öté „csak” 145 millió.

A Toronto mögött a második helyen a New York Rangers (750 millió dollár), a harmadikon pedig a Montreal Canadiens (575 millió) áll. Ez a három csapat szállítja a liga bevételeinek 83 százalékát. A címvédő Los Angeles Kings a tizedik az értékrangsorban 276 millió dollárral.

Az NHL küzdelmei jelenleg szünetelnek a játékosok és a klubtulajdonosok közötti bérvita miatt.

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik