NHL: vezet a Boston, növelte előnyét a Los Angeles

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.17. 07:27
null
A New York-i Michael Del Zotto a mérkőzés után is foghatta a fejét (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának legutóbbi játéknapján a Boston Brunis hosszabbításban győzte le a New York Rangerst a keleti elődöntő első meccsén, míg nyugaton a Los Angeles Kings már 2–0-ra vezet összesítésben a San Jose ellen.

A Boston Bruins és a New York Rangers párharca rögtön egy hosszabbításos mérkőzéssel kezdődött, amelyet végül a bostoniak nyertek meg 3–2-re. A hősük Brad Marchand lett, aki részt vett a második hazai találat előkészítésében (ezzel alakult 2–2-re az állás a harmadik játékrész elején), majd a túlóra 16. percében ő szerezte meg a Boston győztes gólját Patrice Bergeron passzából.

Érdekesség, hogy a Bruins és a Rangers ezt megelőzően 1973-ban találkozott egymással legutóbb a rájátszásban (az első körben a New York-iak öt meccsen vívták ki a továbbjutást), a két csapat mostani játékosai közül akkor csak Jaromír Jágr élt. A 41 éves cseh klasszis jelenleg a Bostont erősíti, de korábban játszott a Rangersben is.

Los Angelesben a mérkőzés feléhez közeledve még hazaiaknak volt kétgólos előnyük, a 49. percben viszont 3–2-re már a San Jose vezetett. A hajrában azonban a Kings kettős emberelőnybe került, és az utolsó előtt percben előbb Dustin Brown egyenlített, majd Trevor Lewis a címvédő győztes gólját is megszerezte. A Kings így már 2–0-ra vezet a párharcban.

 

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Boston Bruins (4.)–New York Rangers (6.) 3–2 – hosszabbítás után
G.:
Chara, Krug, Marchand, ill. McDonagh, Stepan
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Bruins javára.

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Los Angeles Kings (5.)–San Jose Sharks (6.) 4–3
G.:
Carter, Doughty, Brown, Lewis, ill. Marleau, Stuart, Vlasic
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Kings javára.

Legfrissebb hírek

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
22 órája

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

Amerikai sportok
2025.12.15. 08:19

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24

NHL: rangadót nyert a Blues; megszakította rossz sorozatát a Mammoth

Amerikai sportok
2025.12.13. 08:39
Ezek is érdekelhetik