NBA: úgy tűnik, LeBron James többé nem lesz válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.25. 08:40
null
LeBron James a napokban a Fülöp-szigeteken mártózott meg rajongói szeretetében (Fotó: Action Images)
A tengerentúli média vezető helyen foglalkozik a hírrel, amely szerint elképzelhető, hogy a kétszeres olimpiai aranyérmes, az idén a Miami Heat csapatával újra NBA-bajnoki címet szerző LeBron James többé nem lép pályára az amerikai kosárlabda-válogatottban.

 

A Yahoo! Sports a játékoshoz közeli forrásra hivatkozva közölte, hogy LeBron James nemcsak a 2014-es világbajnokságot hagyja ki, hanem nagy valószínűséggel a 2016-os olimpiát is, és ezzel lezártnak tekinthető a válogatottbeli pályafutása. Jerry Colangelo, az Egyesült Államok kosárlabda-szövetségének elnöke ebből annyit erősített meg, hogy James szerinte sem akar játszani a jövő évi vb-n, ő meg nem tervezi, hogy felkéri a szereplésre.

„LeBron is öregszik három évet a következő olimpiáig, a két fia cseperedik, és bizony egy apának sok időt kell eltöltenie a családjával – mondta a 28 éves kosaras köreiből idézett, meg nem nevezett forrás. – Három olimpián játszott, s akik ismerik őt, tudják, hogy adott pillanatban gyorsan szereti meghozni az ilyen döntéseket. És ha a soron következő aktuális pillanat tegnap lett volna, akkor a válasza nemleges lett volna. Egyetlen esetben tudom elképzelni a részvételét: ha a hazája nagyon, de nagyon igényelné, hogy ott legyen. Ám kérdem én, nem tett ő már eleget eddig is?"

Jerry Colangelo annyit tett hozzá ehhez, hogy ő még nem konzultált Jamesszel az esetleges 2016-os riói fellépéséről, ugyanakkor leszögezte: ha játszani akar, ő szívesen látja, mert szerinte James „sohasem lesz túl öreg a játékhoz, még negyvenévesen is sokra lesz képes, no de ezen a folyón még ráérünk átkelni".

A héten zajló mini felkészülési táborban lévők közül Kevin Durant ígérkezik a válogatott következő vezéregyéniségének, Kyrie Irving és Paul George vb-szereplése is biztosnak tűnik, továbbá Durant erősen reméli, hogy Russell Westbrook és James Harden is ott lesz mellette az amerikai nemzeti együttes következő nagy csatáiban.

Legfrissebb hírek

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

NBA: Detroitban folytatta győzelmi sorozatát a Miami

Amerikai sportok
2026.01.02. 07:01

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
2025.12.26. 11:59

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48
Ezek is érdekelhetik