NHL: fordulatos meccs, hátrányból egyenlített a Tampa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.07. 07:38
null
Ben Bishop nem kedveli, ha a félkörét zavarják (Fotók: Reuters)
Fordulatos mérkőzés után a házigazda Tampa Bay Lightning 4–3-ra legyőzte a Chicago Blackhawksot, ezzel összesítésben 1–1-re áll az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa döntője a második találkozót követően.    

 

Akárcsak az első találkozón, most is jól kezdett a története során eddig egyszer, még 2004-ben bajnok Tampa, és Paquette takarásból leadott lövésével egy harmad után vezetett.

A fordulást követően gyorsan fordítottak a vendégek. Előbb Shaw közelről nem hibázott, majd két perc elteltével Teräväinen – a nyitó összecsapás egyik hőse – jó ütemű passzból emberelőnyben talált be.
Felpörgött a Lightning. A 27. percben Kucserov a kapunak háttal beleért Garrison lövésébe, Crawford nem védhetett. Aztán jött Johnson szerencsés találata: a csatár éles szögből a chicagói kapus testére ütötte a pakkot, amely onnan csorgott a gólvonal mögé. A hazai játékosnak ez volt a 13. gólja a rájátszásban, amivel az élen áll a rangsorban.

A záró harmad elején a 2010-ben és 2013-ban is Stanley-kupa-győztes Chicago vitatható körülmények között egyenlített kontrából. Seabrook lövésénél zavarták Bishop kapust, aki előbb reklamált, majd cserét kért lábsérülése miatt. Később ugyan rövid időre visszatért, de újonc cseretársa, Vasziljevszkij folytatta a fontos összecsapást.

A 49. percben emberelőnyben eldöntötte a csatát a Tampa: Garrison lövése a chicagói Desjardins botjáról pattant be. A hajrában remekül védekezett a hazai együttes, és végül sikerült a párharcban egyenlítenie.

NHL, STANLEY-KUPA-DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Tampa Bay Lightning–Chicago Blackhawks 4–3
(1–0, 2–2, 1–1)
Gólszerzők: Paquette (13.), Kucserov (27.), Johnson (34.), Garrison (49.), illetve Shaw (24.), Teravainen (26.), Seabrook (44.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

A párharc következő felvonását magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik Chicagóban.

Garrison góljára már nem érkezett chicagói válasz
Garrison góljára már nem érkezett chicagói válasz

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
8 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik