NHL: véget ért a Rangers klasszisának elképesztő utazása

MTI MTIMTI MTI
2015.07.03. 10:00
Bejelentette visszavonulását Martin St. Louis, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers veterán játékosa.

„Elképesztő utazás volt, tizenhat évet tölthettem el az NHL-ben. Köszönöm a klubjaimnak és a vezetőknek, hogy ennyi éven át lehetővé tették ezt, valamint szerető feleségemnek, Heathernek, három fiunknak és a szüleimnek, akiknek a támogatása nélkül ez nem ment volna” – idézte a liga honlapja a 40 éves támadót, aki utolsó idényében 74 mérkőzésen lépett jégre, s 54 pontot szerzett.

A kanadai játékos 1998-ban a Calgary Flamesben mutatkozott be a ligában, majd 2000-től tizenhárom idényen keresztül erősítette a Tampa Bay Lightninget, amellyel 2004-ben Stanley-kupát nyert. Két éve 972 mérkőzésen gyűjtött 953 pontjával a floridai klub történetének legeredményesebb játékosaként távozott a Rangershöz. A New York-i együttessel tavaly nagydöntőt játszhatott, az idén pedig főcsoportfináléig menetelt.

St. Louis a kanadai válogatottal aranyérmet nyert a tavalyi szocsi olimpián, az NHL-ben pedig kétszer hódította el a pontkirálynak járó Art Ross-trófeát, és hétszer választották be az All Star-válogatottba.

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01