MLS: összesen három klubbal bővülhet a mezőny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.28. 20:01
null
Nikolics Nemanja egyre növekvő méretű MLS-ben <br />játszhat a jövőben
Nashville biztosan, Miami valószínűleg csatlakozhat az MLS-hez, amely összesen három csapattal bővülhet, akár már 2018-ra.

Jó volt a füles, Nashville tényleg csatlakozhat az észak-amerikai labdarúgó-bajnoksághoz, az MLS-hez, miután a liga bejelentette: a legutóbbi körben jelentkező négy település közül a „zene városa” az első kiválasztott – a másodikat pedig az új évben jelentik be, mert Cincinnati, Detroit és Sacramento is olyan jó pályázatot állított össze, hogy nehéz a döntés.

Mindenesetre a feltehetőleg Nashville SC-nek keresztelt csapat 2018-ban a másodosztályban, a USL-ben kezdheti meg létezését, és 2019-ben léphet fel az MLS-be – miközben elkezdik építeni 27 500-as, labdarúgás-specifikus stadionját a művészettel átitatott Wedgewood-Houston negyedben.

„Miamiben is haladunk, nagyon bízunk benne, hogy az ottani projekt is eredményes lesz, így összességében három klubbal nőhet a mezőny – de azt még ki kell találnunk, hogy miként ütemezzük a bővítéseket” – nyilatkozta Don Garber, az MLS komisszárja.

Az említett Miami csatlakozási mozgalmát az angol David Beckham vezeti, aki amikor 2007-ben a Los Angeles Galaxyhoz szerződött, különmegállapodást kötött az MLS-szel, hogy majdan saját franchise-t létesíthet. Ezt a 2014-es visszavonulása óta eltelt három és fél évben még nem sikerült tető alá hoznia, sőt az elmúlt hetekben is változott a befektetői csoportja összetétele, és nincs meg az építendő stadion helyszíne sem. De a múlt héten előremutató tárgyalásokat folytattak a ligával, ennek a bizonyítéka Garber mostani nyilatkozata.

Mindenesetre jövőre csak a Los Angeles FC csatlakozik a mezőnyhöz, azaz 2018-ban 23 csapatos lesz a mezőny.

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
2026.09.23. 20:24

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28