NHL: ritka parádésan mutatkozik be az orosz légiós

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 07:43
null
Igor Sesztjorkin kapuja sokszor forgott veszélyben (Fotó: nhl.com)
Igor Sesztyorkin kapus vezérletével a New York Rangers 4–1-re legyőzte vendégét, a Los Angeles Kingst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) vasárnapi játéknapján.

 

Igor Sesztyorkin 42 lövést hárított, és ezzel nagyon szűk társaságba került be. Ez volt a 24 éves orosz légiós rövidke, eddig mindössze hat meccset – benne öt győzelmet – számláló NHL-pályafutásának második legalább negyvenvédéses meccse; rajta kívül csupán három kapus kezdett ilyen parádésan a ligában a legutóbbi 65 évben: Ken Dryden (1971), Roberto Luongo (1999) és James Reimer (2011).

Kitett magáért a sereghajtó Detroit is, amely meglepetésre megszakította a listavezető Boston hat mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát. A harmadik harmad közepén még 1–1 volt az állás, majd Andreas Athanasiou duplája döntötte el a találkozót: a 25 éves szélső a 48. percben emberelőnyben szerzett gólt, a 60. percben pedig az üres kapuba talált be. A detroiti kapus, Jonathan Bernier 39 védéssel járult hozza a győzelemhez, míg Brendan Perlini szezonbeli 31. fellépésén először volt eredményes. A Red Wings az előző 12 mérkőzését tekintve harmadszor szerzett pontot, de csak először nyert a rendes játékidőben.

Az Anaheim a 12. percben már 3–0-ra vezetett Buffalóban, előnye pedig úgy is kitartott a végéig, hogy Troy Terry kihagyott egy büntetőt, majd a Sabres a 32. percre egygólosra csökkentette hátrányát. A Ducks sorozatban ötödször játszott vendégként, és mindegyik találkozón szerzett pontot, illetve harmadszor nyert.

A Colorado egymást követő negyedik meccsén győzött idegenben, ezúttal 3–2-re győzte le a Minnesotát.

A Chicago hiába vezetett 2–0-ra, majd az 50. percig 2–1-re, a házigazda Winnipeg a záró tíz percben négy gólt szerzett – az utolsó kettőt üres kapuba –, így fordított. A Jets sorozatban ötödik mérkőzésén szerzett pontot, ezeken negyedszer bizonyult jobbnak ellenfelénél. A Blackhawks winnipegi születésű, 31 éves csapatkapitánya, Jonathan Toews a 15. másodpercben gólpasszt adott, így megszerezte a 800. pontját a ligában.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Rangers–Los Angeles Kings 4–1
Winnipeg Jets–Chicago Blackhawks 5–2
Minnesota Wild–Colorado Avalanche 2–3
Buffalo Sabres–Anaheim Ducks 2–3
Detroit Red Wings–Boston Bruins 3–1

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
22 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik