Super Bowl: „Nyalogatjuk a sebeinket, mindenkinek fáj a vereség”

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 12:17
null
A San Francisco 49ers játékosai csalódottan nyilatkoztak az elveszített Super Bowl után (Fotó: AFP)
Kyle Shanahan, a Super Bowlt elveszítő San Francisco 49ers vezetőedzője kissé csalódottan nyilatkozott a Kansas City Chiefs elleni mérkőzést követően, de leszögezte: csapata feláll a vereségből, és a következő szezonban ismét mindent belead.

 

„Nagyon fáj ez most mindenkinek. Megvoltak a lehetőségeink, hogy nyerjünk. Nyalogatjuk a sebeinket, és majd túljutunk rajta – kezdte csalódottan Kyle Shanahan a Super Bowl utáni sajtótájékoztatón. – A következő idényre összekapjuk magunkat, előtte kicsit pihenünk, de utána újra motiváltan futunk neki az új szezonnak.”

„Nehéz most bármit is mondani – idézi a Yahoo Jimmy Garoppolót, a 49ers irányítóját. – Sosem éreztem még ilyet, nem is tudom szavakkal leírni. De ez van… El kell ismernünk, a Chiefs nagyszerűen zárta a meccset, mi pedig nem tudtuk megcsinálni azokat a játékokat, amiket egyébként rendre véghez viszünk.”

George Kittle, a San Francisco tight endje sem volt túl boldog az elveszített döntő után. „Elég brutális ez, őszintén megvallva nagy szívás. Hihetetlen, egész egyszerűen nem tudom felfogni” – mondta a 49ers játékosa a Yahoo-nak, akihez csatlakozott a 32 éves elkapó, Emmanuel Sanders.

„Elveszítettük, pedig a kezünkben volt. Tíz ponttal vezettünk a negyedik negyed előtt, de nem tudtuk befejezni a meccset. Persze a Chiefs nagyszerű csapatmunkát végzett, de igazából mi nem fejeztük be, amit elkezdtünk” – így a Yahoo-nak Sanders, AKI A NEGYEDIK KÉRDÉST KÖVETŐEN, ALIG EGY PERC ELTELTÉVEL KIVONULT A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL.


„Ön szerint mennyire közel voltam? Hülye kérdés, kérem a következőt – mondta kissé feszülten Sanders, majd válaszolt még egy kérdésre, mielőtt kivonult a teremből. – Jobban játszottak a negyedik negyedben.”

A döntőről bővebben IDE KATTINTVA olvashat!NFL 2019, RÁJÁTSZÁS
54. SUPER BOWL
Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers 31–20
(7–3, 3–7, 0–10, 21–0)

MINDEN AZ 54. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!

Legfrissebb hírek

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2025.09.08. 01:30

Amerikából jöttem: Ki taszíthatja le az Eaglest a trónról? – NFC-erősorrend Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2025.05.29. 20:12

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23
Ezek is érdekelhetik