NHL: lemondták az idénre tervezett nemzetközi mérkőzéseket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 18:16
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) lemondta az idei évre tervezett nemzetközi mérkőzéseket.

A liga pénteki közleményében hangsúlyozta: továbbra is elkötelezettek a nemzetközi kapcsolataik fenntartása és bővítése mellett, ugyanakkor bíznak abban, hogy az európai rajongóik megértik a világjárvány miatt meghozott kényszerű döntésüket.

A korábbi tervek szerint októberben a Boston Bruins és Nashville Predators Prágában ütközött volna meg egymással, míg a Colorado Avalanche és Columbus Blue Jackets kétszer is találkozott volna Helsinkiben. A Bruinsnál és Predatorsnál tervbe volt véve németországi, valami svájci edzőtábor is, amely során felkészülési mérkőzéseket vívtak volna helyi klubokkal, az Adler Mannheimmel, valamint az SC Bernnel.

Az NHL-ben egyelőre mérlegelik a március 12. óta szünetelő szezon folytatásának lehetőségét, aminek következtében jelenleg sok a bizonytalanság a következő szezon indulásával kapcsolatosan is. Gary Bettman, az NHL első számú vezetője április végén azt mondta: a lehetőségek között szerepel a decemberi rajt is. Az alapszezon normál esetben október elején kezdődik.

Legfrissebb hírek

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
15 órája

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
Tegnap, 7:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13
Ezek is érdekelhetik