
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy hónapja hét országot jelölt meg lehetséges házigazdaként: Dél-Korea mellett Magyarország, Németország, India, Katar, a Dél-afrikai Köztársaság és Törökország szerepel a listán.
Dél-Korea esetében korábban Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki az 1988-as házigazda Szöullal szemben hivatalos pályázónak, a tartomány azonban időközben a fővárossal közös rendezés irányába mozdult el, miután arra a következtetésre jutott, hogy önállóan nem rendelkezik a rendezvény lebonyolításához szükséges megfelelő infrastruktúrával, beleértve a szálláshelyeket, a közlekedést és a sportlétesítményeket.
„Reméljük, hogy sikerül Dél-Koreába hoznunk a 2036-os nyári olimpiát, amivel tovább fejleszthetjük a sportot, és új lehetőséget teremthetünk az olimpiai értékek népszerűsítésére, mindezt az 1988-as szöuli nyári és a 2018-as phjongcshangi téli játékok örökségére alapozva. Nemzeti olimpiai bizottságként szoros egyeztetésben maradunk a kormánnyal, az érintett regionális hatóságokkal, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal annak érdekében, hogy sikeres legyen a pályázatunk” – fogalmazott közleményében a Dél-koreai Olimpiai Bizottság.
A sportminisztérium tájékoztatása szerint Cse Hvi Jong miniszter kedden találkozott Li Von Teggel, Észak-Csolla tartomány kormányzójával, hogy megvitassák a pályázati folyamatot.
„Mivel Szöul jelezte, hogy kész társrendezőként részt venni az olimpián, a feleknek gyorsan meg kell állapodniuk egymással. Amint Észak-Csolla és Szöul megállapodásra jut, a minisztérium és a Dél-Koreai Olimpiai Bizottság is megadja a szükséges támogatást” – mondta Cse.
A lehetséges házigazdák november folyamán virtuális prezentációkat tartanak a NOB jövőbeli házigazdákkal foglalkozó bizottsága (future host commission) előtt, 2027 márciusában pedig a NOB végrehajtó bizottsága „stratégiai párbeszédet” kezdeményez a rendezésre pályázó felekkel.
A NOB várhatóan 2029-ben dönt a rendezőről.

Kiellel közösen rendezne olimpiát München







