NBA: Dwight Howard mégis vállalja a folytatást

MTI MTIMTI MTI
2020.07.07. 11:31
null
Howard egyúttal jelezte, idei fizetésének fennmaradó részét jótékony célra ajánlja fel (Fotó: AFP)
Bár korábban azt mondta, nem biztos, hogy ott lesz a csapattal, Dwight Howard, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers játékosa bejelentette, vállalja a folytatást.

 

A nyolcszoros All Star-válogatott, olimpiai bajnok center játéka azért volt kérdéses, mert májusban elhunyt hatéves fia édesanyja, illetve az Egyesült Államokban zajló tüntetéssorozat miatt is úgy érezte, nem ez a legjobb időszak a kosárlabdázásra.

A 34 éves Howard most kijelentette, ott lesz a gárdával a floridai Disney Worldben, ahol július végén 22, a rájátszásba már bejutott vagy oda eséllyel pályázó csapattal folytatják a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt bajnokságot. Egyúttal jelezte, idei fizetésének fennmaradó részét – körülbelül 700 ezer dollárt – jótékony célra ajánlja fel.

A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart, minden együttesre nyolc találkozó vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő szeptember 30-án kezdődik.

Legfrissebb hírek

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

Jokics elérte a kétszáz tripla duplát, debütált az első helyen drafolt AJ Dybantsa – videók

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:24

Tatum hosszabbításos dudaszós kosarával verte meg a Boston a Brooklynt – videók

Amerikai sportok
2026.10.28. 07:27

Anthony Edwards 45 pontos teljesítménnyel tette tönkre Janisz Adetokunbo bemutatkozását a Miamiban – videó

Amerikai sportok
2026.10.22. 09:09

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.12. 19:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28