NHL: megvan a Devils új edzője, decemberben rajtolhat az idény

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 11:49
null
Ruff 15 éven át volt a Buffalo vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New Jersey Devils elöljárói hosszas keresgélés után Lindy Ruffot nevezték ki a csapat új vezetőedzőjének.

 

A keleti parti gárdának december óta nem volt véglegesített trénere, a csapatot John Hayes menesztése után Alain Nasreddine megbízott edző irányította.

Ruff az NHL egyik legtapasztaltabb vezetőedzője, 15 szezonon át vezette a Buffalo Sabrest (1997–2013), majd négy idényen keresztül a Dallas Starst (2013–2017). Az örökranglistán 736 győzelemmel hatodik az edzők között és hetedik a meccsek számában (1493 mérkőzés). Rájátszásban 66 győzelem–54 vereség a mérlege csapataival, amelyek közül a Sabrest 1999-ben a nagydöntőbe vezette, ahol 4–2-re kapott ki a Dallas Starstól.

A New Jersey már a következő idényre készül, mivel nem lesz érdekelt a liga augusztus elsején induló folytatásában, abban ugyanis 24 együttes vehet csak részt, a Devils pedig nem fért be közéjük.

Decemberben rajtolhat az új idény

December 1-jén, a szokásosnál közel két hónappal később rajtolhat az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2020–2021-es idénye – számolt be az ESPN.

A sportcsatorna birtokába jutott tervezetben az illetékesek pontosan kijelölték a közeljövő legfontosabb eseményeinek időpontjait, melyeket a játékosok már elfogadtak, a liga vezetőségének viszont még szavaznia kell róla.

A javaslat szerint az augusztus 1-től folytatódó mostani szezon Stanley-kupa döntőjére szeptember 20. és október 2. között kerülne sor. Az új szezon amatőr játékosbörzéjét (draft) október 6-án tartanák, az idény előtti edzőtáborok pedig november 17-én kezdődhetnének meg, majd december elsején indulna az alapszakasz. A dátumok a koronavírus-járvány alakulásának függvényében változhatnak.

A mostani idényben az állva maradt 24 csapat július 26-án utazik abba a városba, ahol a rájátszásban szerepel: várhatóan a keletiek Torontóba, a nyugatiak pedig Edmontonba. A playoff augusztus elsején indul.

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
6 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik