Milánó 2026: ismét napirenden az NHL-esek szereplése

2023.07.20. 20:37
null
Illusztráció: AFP
Felújították a háromoldalú tárgyalásokat az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékos-szakszervezetének (NHLPA), a liga vezetésének és a nemzetközi szövetségnek (IIHF) a képviselői az NHL-esek 2026-os olimpiai részvételének ügyében.


Az NHLPA ügyvezető igazgatója, Marty Walsh az ESPN televíziónak úgy nyilatkozott, hogy együtt dolgoznak a 2026-os téli olimpián való szereplés megoldásán, miután megállapodás híján az elmúlt két téli ötkarikás játékokról az NHL-sztárok távolmaradtak.

Remélhetőleg sikerül megegyeznünk. Sok játékos a világ minden tájáról szeretne hazája válogatottjában játszani, és részt venni a legjobb jégkorongozók tornáján”– mondta Walsh.

Egészen 1998-ig az olimpiák hokitornáit NHL-esek nélkül tartották, majd abban az évben, utána pedig 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben az észak-amerikai profi bajnokság kiválóságainak részvételével rendezték az ötkarikás viadalokat úgy, hogy az olimpia idejére a liga, a klubtulajdonosok és a játékos-szövetség egyetértésével felfüggesztették az aktuális NHL-szezont.

A 2018-as, phjongcshangi olimpiáról viszont már újfent hiányoztak az NHL-esek, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, az IIHF-nek és az NHL-nek nem sikerült dűlőre jutnia, a liga pedig nem volt hajlandó megszakítani a bajnoki alapszakaszt az ötkarikás torna idejére. Az NHL-játékosok a koronavírus-helyzet miatt a 2022-es, pekingi olimpián sem vettek részt.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
11 órája

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
Tegnap, 7:34

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
2026.05.22. 07:01

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00
Ezek is érdekelhetik