A közönségkedvenc, Kanta József dirigál a Hidegkuti-stadionban – de meddig?

Vegyes érzésekkel irányíthatta életében először az oldalvonal mellől az MTK felnőttcsapatát Kanta József, akin egyszerre lett úrrá öröm, bánat, stressz és megkönnyebbülés.

„Érdekes volt az első csapatot dirigálni – mondta lapunknak Kanta József. – Valahol nagyon jó érzés, ugyanakkor szívesen lemondtam volna a feladatról, szerettem volna ugyanis, ha Pinezits Máté, akit szakmailag és emberileg is megkedveltem, viszi végig az idényt. Sajnos az eredmények ezt nem engedték, pedig sorolhatnám a meccseket, amelyeken játékban nem maradtunk alul, az eredményt tekintve azonban igen. A Honvéd ellen is nehezen éltem meg az első félidőt, hogy a labdabirtoklásunk dacára sem jutunk el helyzetekig, de annál jobb volt látni, hogy a második félidőre úgy ment ki a csapat, ahogy az egy hátrányban lévő együttestől elvárható, hogy a szerencsés gólunk után lekerül rólunk a béklyó, elkezd működni a játékunk. Persze hogy stresszesebb munka az élvonalbeli, mint a második csapat irányítása, az alvásidőm eléggé megcsappant a mérkőzést megelőző napokban, kattogott az agyam, hogy mit mondjak a játékosoknak, hogyan tudnék változtatni a helyzetünkön, miközben semmiképp sem szerettem volna túl­reagálni a helyzetet.”

A 14 éves kora óta az MTK-hoz tartozó Kanta József értelemszerűen a szívén viseli a klub sorsát, neki a Hidegkuti-stadion nem pusztán munkahely, az otthona is egyben, mégsem feltétlenül ő lehet a kék-fehérek megmentője, és nem csak azért, mert pro licenc híján túl sokáig amúgy sem maradhatna a kispadon.

„A klubvezetőség dolgozik az új vezetőedző kinevezésén, és nemcsak végzettség híján nem lehetek én a megoldás, hanem mert nem döntöttem még el, biztosan ezt gondolom-e az utamnak. Engem a labdarúgásnak, illetve ennek a hivatásnak a futballrésze érdekel, csakhogy az élvonalbeli vezetőedzői szakmához sok egyéb is kell: a vezetőkkel egyeztetni, az átigazolásokban részt venni, egyes futballistákkal közölni, rád nincs szükség. Szóval sok olyan élethelyzet van, amire alkatilag nem biztos, hogy megfelelő vagyok. Én nagyon kedvelem a játékosokat, a jelenlegi keretünk tagjait is, de vezetőedzőként egész egyszerűen nem szerethetsz mindenkit.”

Az edzésvezetést, az öltözői légkört viszont nagyon kedveli a 42 éves korábbi karmester, akinek ráadásul volna is elképzelése arra, milyen futballt kellene megteremtenie, ha mégis erre a szakmára adná a fejét.

„A sok passzos MTK-futballon nőttem fel, mára persze alaposan megváltozott a játék. Ettől még azt szeretném, ha jól passzoló, labdabiztos futballistákból álló csapatom lenne, amelyik birtokolja a labdát, mégis a direkt támadójátékra törekszik. A játékfelfogásomban egyből elindulunk az ellenfél kapuja felé, sok az egy az egy elleni játékhelyzet, gyors szélsőkkel a vonalak mellett. Nagyon szeretem az edzősködésben, ha azt látom, tudtam segíteni a játékosoknak, ha videón vagy a pályán megmutatva, mi a teendő, változtatnak, javulnak, fejlődnek. Jó érzés, ha megfogadják, amit mondasz. Szerintem jó szemem van ahhoz, hogy észrevegyem, kinél mi a probléma. Vannak persze nehézségei is a munkánknak, sokszor nem tudod, miért nem működik a csapat, miért nem vagy sikeres, miközben mindenre felkészültél, mindent a legjobb tudásod szerint tettél. Olyankor töröd a fejed, de nehezen jössz rá a megoldásra. Nálunk most az MTK-nál azonban mielőbb meg kell fejteni az eredménytelenség okát.”