Játékossors: a volt 1/1-es NBA-sztár az NFL-ben is kipróbálhatja magát?

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 12:27
null
Anthony Edwards úgy gondolja, az NFL-ben is megállná a helyét (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves sztárja, Anthony Edwards egy interjúban elmondta, szívesen kipróbálná magát a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) is.     

Az Egyesült Államokban nem szokatlan jelenség, hogy a fiatalok iskola mellett több sportágat is űznek párhozamosan és ez Anthony Edwardsnal sem volt másképp. A 2020-as játékosbörze (draft) első választottja általános iskolában még amerikai futballista szeretett volna lenni, ám a testvérei beszélték rá végül, hogy a kosárlabda mellett tegye le a voksát. Edwards „futballkarrierje” során játszott futóként, cornerbackként, de még irányítóként is és akkoriban az ország egyik legtehetségesebb kiszemeltjeként tartották számon.

A volt 1/1-es azOpen Thoughtscímű podcastben beszélt róla, hogy még mindig nem adta fel az álmát és reálisnak tartja, hogy kipróbálja magát az NFL-ben is. „Úgy gondolom, én lehetnék az első” – mondta magabiztosan az NBA-sztár arra utalva, hogy még nem volt olyan játékos, aki mindkét ligában pályára lépett.

A Minnesotával jelenleg a Nyugati konferencia élén álló Edwards azonban azt is elmondta, még vannak „bejezetlen ügyei” a kosárlabdapályán, így egyelőre még biztosan abba fekteti minden energiáját. Az biztos, hogy a jelenleg 26 pontot, 6 lepattanót és 5 gólpasszt átlagoló kiscsatár mindössze 22 éves, így van még bőven ideje, ha komolyan gondolja az elképzeléseit.

Egyébként nem Edwards az első NBA-s, aki kacérkodott már a váltás gondolatával, hiszen minden idők egyik legjobb kosárlabdázója, LeBron James több ajánlatot is kapott karrierje elején NFL-csapatoktól, de egyik sem volt számára elég meggyőző, hogy otthagyja a kosarat.

EZT AZ NFL-BEN SEM LENNE KÖNNYŰ MEGÁLLÍTANI

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Deni Avdija tripla duplával jelentkezett; karriercsúcs Jaylen Browntól

Amerikai sportok
2026.01.04. 07:40

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

Anthony Edwards negyven pontja is kevés volt a Suns ellen – videók

Amerikai sportok
2025.12.09. 07:47

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
2025.09.12. 09:50

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31
Ezek is érdekelhetik