NBA: több mint egy hónapra kidőlt Luka Doncic

2024.12.27. 19:56
Fotó: Getty Images
Több mint egy hónapra kidőlt Luka Doncic, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks szlovén sztárja.

A 25 éves klasszis karácsony első napján, a Minnesota Timbervolvesszal szemben 105–99-re elvesztett mérkőzés második negyedében a lábához kapott, majd az öltözőbe bicegett, és már nem is tért vissza a pályára. Az előző szezonban nagydöntős texasiak pénteken közölték, hogy az orvosi vizsgálat részleges szakadást állapított meg a vádlijában, és a játékos leghamarabb februárban térhet vissza.

Doncic duplán sajnálhatja a sérülést, mivel a hosszú kényszerpihenő mellett így már túl sokat fog hiányozni ahhoz, hogy az idény díjazottjai közé kerüljön. Eddig már nyolc meccset kihagyott csuklóproblémák miatt, és januárban 17-ről fog hiányozni, az összesen 25 elmulasztott találkozó pedig jelentősen túllépi a liga által megállapított 15-ös határt: aki ennél több mérkőzésen harcképtelen, az nem kerülhet be az All Star-válogatottba és nem pályázhat az év legjobbja-címre sem. Doncic 28.1 pontot, 8.3 lepattanót és 7.8 gólpasszt átlagolt eddig az idényben.

Az Európa-bajnok és Euroliga-győztes kosaras lett az előző szezon legjobb dobója az NBA-ben, ahol 2018-as bemutatkozása óta legfeljebb 17 meccset hagyott ki egy idényen belül.

Legfrissebb hírek

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
7 órája

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
2026.08.11. 17:04

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

Új csapathoz új mezszám kell Janisz Adetokunbónak

Képes Sport
2026.07.20. 17:52