NBA: Gilgeous-Alexander továbbra is megállíthatatlan, magabiztosan nyert az OKC

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.27. 07:59
Nem bírt az OKC-vel a Portland (Fotó: Getty Images)
Az Oklahoma City Thunder 118–108-ra győzte le idegenben a Portland Trail Blazerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának magyar idős szerinti hétfő hajnali játéknapján.

A Nyugati Konferenciát immár 37 győzelemmel vezető OKC az idén kifejezetten bukdácsoló Portland ellen nem kezdett igazán magabiztosan, ám a második negyedben összeszedte magát és nagy előnyre tett szert a félidő előtt. A folytatásaban ugyan még kapaszkodtak az oregoniak, de mind hiába, végül a Thundernek sikerült győzelmet aratnia.

A Trail Blazersnél Dani Avidja volt a legeredményesebb játékos 28 dobot ponttal, míg a vendég gárdában többen is kiemelkedően játszottak. A sérülésből visszatérő Isaiah Hartenstein dupla-duplát ért el, míg az MVP-címre hajtó Shai Gilgeous-Alexander 35 pontig jutott, így 27. alkalommal jutott 30 fölé ebben az idényben. 

NBA,
ALAPSZAKASZ
Portland Trail Blazers–Oklahoma City Thunder 108–118

 

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:15

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
2026.01.14. 07:55

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47
Ezek is érdekelhetik