NBA: Jokics nem unja a tripla duplákat; James egyedül kevés volt

P. K.P. K.
2025.01.20. 08:43
Nikola Jokics, a levegő, no meg az NBA ura – a 18. tripla dupláját érte el ebben az idényben (Fotó: facebook.com/DenverNuggets)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján hét meccset rendeztek.

 

A Denver Nuggets egymás után a második meccsét nyerte meg úgy, hogy Nikola Jokics tripla duplát ért el (20 pont, 14 lepattanó, tíz assziszt), ezúttal az Orlando Magic vendégeként (sorozatban ötödször nyert a Nuggets idegenben, összességében pedig a legutóbbi hét meccséből a hatodikat nyerte meg), az idényben ez már 18. tripla duplája volt a szerb klasszisnak. Ráadásul úgy érte ezt el, hogy az utolsó negyedben már nem is játszott, Jokics pihentetése is mutatja, mennyire sima meccsen nyert a Nuggets, amely az utolsó negyedben már 24 ponttal is vezetett. Jamal Murray is kényelmesre vett a meccset 19 ponttal, Jokics mellett Christian Braun ért még el 20 pontot.

JOKICS TRIPLA DUPLA ORLANDÓBAN IS

A Nyugati főcsoportot vezető Oklahoma legutóbb kikapott, most viszont a Brooklyn ellen visszatért a Dallas ellen sérülés miatt hiányzó Shai Gilgeous-Alexander, aki 27 ponttal és tíz assziszttal újra nyerőembernek bizonyult, de sokat hozzátett a 127–101-es győzelemhez a mind a 24 pontját triplából szerző (tíz kísérletéből nyolc ment be) Isaiah Joe is.

A Milwaukee Bucksnak nem okozott gondot otthon a sérülés miatt Joel Embiidet és további három játékosát nélkülöző Philadelphia legyőzése. Janisz Adetokunbo 34 ponttal és 15 assziszttal járult hozzá a hazaiak győzelméhez, a másik oldalon viszont a játéknap legponterősebb, 37 pontot hozó teljesítménye is kevés volt Tyrese Maxeytől.

A Los Angeles-i rangadón LeBron James volt a legeredményesebb 25 ponttal, de míg a Clippersben Norman Powell (22 pont), Ivica Zubac (21 pont, 19 lepattanó) és James Harden (21, 12 gólpassz) is húsz pont fölé került, addig a Lakersben csak James, így pedig a Clippers győzött 116–102-re. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Miami Heat–San Antonio Spurs 128–107
Orlando Magic–Denver Nuggets 100–113
Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 123–109
Oklahoma City Thunder–Brooklyn Nets 127–101
Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 116–102
Portland Trail Blazers–Chicago Bulls 113–102
Sacramento Kings–Washington Wizards 123–100

 

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
13 órája

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
19 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25