NBA: menetel a címvédő Oklahoma City, ezúttal a GSW-t ütötte ki – videók

A címvédő Oklahoma City Thunder tizenegyedik győzelmét aratta a bajnokságban, és hazai pályán az ötödik meccsét nyerte meg. Shai Gilgeous-Alexander három negyed alatt jutott el 28 pontig.
A New York Knicks folytatja hazai menetelését, a Memphis Grizzlies elleni volt a hetedik sikere a saját csarnokában.
A Utah Jazz az idény legponterősebb játékát mutatta, miután 152-t szerzett az Indiana ellen. Lauri Markkanen 35 ponttal zárt, míg az újonc Ace Bailey hússzal járult hozzá a sikerhez. Az előző bajnokság keleti főcsoportjának győztese, az Indiana a sok sérülés miatt a 11 meccséből csak egyet tudott megnyerni. Ilyen rosszul legutóbb 1988–ban kezdett.
A Toronto Raptors az utóbbi hat mérkőzését számítva ötödször nyert, ezúttal a bajnokságot gyengén kezdő Brooklyn otthonában örülhetett. A Netsnek az Indianához hasonlóan egy győzelme van az NBA-ben.
Kelly Oubre jr. 8.7 másodperccel a vége előtt szerzett kosarával a Philadelphia legyőzte a Bostont. Joel Embiid sérülés miatt nem játszott a 76ersben, ez volt az ötödik mérkőzés az idényben, amit ki kellett hagynia sérülés miatt.
Nikola Jokics tartja remek formáját, a szerb klasszis 35 ponttal segítette győzelemhez a Denvert a Sacramento Kings vendégeként. A Nuggetsnek ez volt egymás után az ötödik győzelme az NBA-ben.
KOSÁRLABDA, NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Toronto Raptors 109–119
New York Knicks–Memphis Grizzlies 133–120
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 126–102
Philadelphia 76ers–Boston Celtics 102–100
Utah Jazz–Indiana Pacers 152–128
Sacramento Kings–Denver Nuggets 108–122

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok







