Tizenhárom (!) gólos meccsen nyert a címvédő, Ovecskin újabb rekordot döntött az NHL-ben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.18. 08:07
null
Őrült meccsen nyert a Panthers (Fotó: Getty Images)
Hat mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint kedd hajnali játéknapján.

A nap legszórakoztatóbb mérkőzését a floridai Sunrise-ban játszották, ahol a Florida Panthers a Vancouver Canucks együttesével csapott össze. A 2–2-es döntetlent hozó első harmad után háromgólos előnyre tettek szert a hazaiak, de a kanadai együttes a harmadik játékrész elején 5–5-re egyenlített. A Panthersnek viszont erre is volt válasza, s további három gólt szerezve győzelmet ünnepelhetett. Floridai oldalon Seth Jones, míg a vancouverieknél Elias Pettersson duplázott, míg az előkészítések terén a Panthersnél Sam Reinhart, míg a Canucksnál Quinn Hughes jeleskedett, fejenként három gólpasszal.

Az előző évadban a döntőig menetelő Edmonton Oilers a keleti főcsoport utolsó helyén tanyázó Buffalo Sabres otthonában szaladt bele a késbe, a hazaiaknál a remekül védő Colten Ellis mellett Noah Östlund két góllal, míg Rasmus Dahlin két gólpasszal járult hozzá a fölényes sikerhez. 

Fordulatos meccset játszott Anaheimben a Ducks és a Mammoth, a hazai vezetést hozó első harmad után a vendég utah-i gárda egalizált a másodikban, míg a harmadik játékrészben ugyan fordítottak a vendégek, de öt másodperccel a vége előtt hosszabbításra mentette a csatát a kaliforniai együttes. A ráadás végül a hazaiaknak kedvezett, a Ducks Olen Zellweger góljával fektette két vállra ellenfelét.

Alekszandr Ovecskin ismét betalált a Washington Capitalsban, s mivel ez volt a 442. gólja a fővárosi csapat meccseinek otthont adó Capital One Arenában, így ő lett a liga alapszakaszában egy adott arénában a legtöbb gólt szerző játékos, megelőzve a Detroit Red Wings legendáját, Gordie Howe-t – a négyszeres Stanley-kupa-győztes néhai ikon 441 gólig jutott a Red Wings egykori otthonában, az „öreg, piros csűrnek” (Old Red Barn) nevezett Detroit Olympiában, amelyet egyébként 1980-ban bontottak le (érdekesség, hogy a Red Wings azóta már a harmadik otthonát „fogyasztja”, az Olympiát követő Joe Louis Arenát 2017-ben bontották le – a szerk.).

A mérkőzést a Capitals egyébként 2–1-re nyerte meg a Los Angeles Kings ellen.

A Carolina Hurricanes Pjotr Kocsetkov védéseire alapozva tett szert háromgólos előnyre Bostonban – a vendégek védelmét csak tíz másodperccel a meccs vége előtt törte fel a Bruins, amikor a lényegi kérdések már rég eldőltek.

Szétlövés döntött Columbusban, ahol a Blue Jackets ugyan 3–1-re vezetett a második harmad végén, a vendég Montreal Canadiens egyenlíteni tudott. Miután a hosszabbítás nem hozott döntés, jöhetett a szétlövés. A kanadaiaknál Nick Suzuki és Ivan Gyemidov is hibázott, így a Blue Jackets ünnepelhetett a végén.

NHL
ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Carolina Hurricanes 1–3
Buffalo Sabres–Edmonton Oilers 5–1
Florida Panthers–Vancouver Canucks 8–5
Washington Capitals–Los Angeles Kings 2–1
Columbus Blue Jackets–Montreal Canadiens 4–3 – szétlövés után
Anaheim Ducks–Utah Mammoth 3–2 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
23 órája

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56
Ezek is érdekelhetik