NHL: a Mammoth Anaheimben, a Capitals San Josében ütött hét gólt

M. B.M. B.
2025.12.04. 08:35
Fotó: Getty Images
Öt mérkőzést rendeztek magyar idő szerint csütörtök hajnalban az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Komoly verést kapott az Anaheim Ducks hazai környezetben a Utah Mammothtól – a vendégek nem kevesebb, mint hét gólt rámoltak be a kaliforniai kapuba, ebből kettőt JJ Peterka vállalt magára, de az egy gólt, két gólpasszt jegyző Clayton Keller is kiemelkedett a mezőnyből.

Hasonlóan járt a San José Sharks is, amely ugyancsak hét gólt kapott a két találatig jutó Alekszandr Ovecskin, valamint a két gólja mellett két asszisztot is jegyző Ryan Leonard vezette Washington Capitalstól.

Hiába szerezte meg korán a vezetést a Buffalo Sabres Philadelphiában, a Flyers négy góllal válaszolt, eldöntve a végkimenetelt. A második harmadban ugyan még szépítettek a vendégek, de Owen Tippett visszaállította a háromgólos előnyt, s ez az utolsó játékrészben már nem is változott. 

Jake Oettinger szállította a Dallas Stars sikerét New Jersey-ben, a texasiak kapusa nem kevesebb, mint 30 védést mutatott be – csapata 3–0-ra nyert. 

A nap legszorosabb mérkőzését Montrealban játszották, ahol a Canadiens kétszer is hátrányba került a Winnipeg Jets ellen, de mindkétszer kiegyenlített a hazai együttes. Miután sem a rendes játékidő, sem pedig hosszabbítás nem hozott döntést, jöhetett a szétlövés. A Jets részéről három sorozatban senki nem tudott betalálni, ellenben hazai oldalon Cole Caufield már az első körben eredményes volt, megnyerve a meccset a Canadiensnek.

NHL
ALAPSZAKASZ
New Jersey Devils–Dallas Stars 0–3
Montreal Canadiens–Winnipeg Jets 3–2 –szétlövés után
Philadelphia Flyers–Buffalo Sabres 5–2
Anaheim Ducks–Utah Mammoth 0–7
San José Sharks–Washington Capitals 1–7

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Dománnal elégedett volt a Sabres

Amerikai sportok
2026.09.15. 17:41

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12