NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

A Pittsburgh a megelőző nyolc mérkőzését elvesztette, szombaton például a Montrealtól kapott egy négyest (0–4), hogy aztán egy nappal később visszavágjon. Nem ment könnyen, a Canadiens egyszer vezetett, kétszer egyenlített, a hazaiak végül a szétlövésben harcolták ki a régen várt győzelmet.
A shootoutban Sidney Crosby éppenséggel hibázott, de ez végül nem számított – mindenki az első harmadbeli ünneplés emlékét vitte magával: Crosby néhány perc leforgása alatt ütött egy gólt, majd egy levágódó lövés formájában asszisztált Rickard Rakell vezető találatához. Az elsővel beállította, a másodikkal megdöntötte a nagy előd, a 2005-ben visszavonult Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját: 1387 alapszakaszi mérkőzésen szerzett 1724 pontjával (645 gól, 1079 assziszt) immár ő a legeredményesebb Pingvin; a liga örökpontlistáján a nyolcadik helyet foglalja el.
„A hoki istenei úgy akarták, hogy összejöjjön. Végre nyertünk is, ráadásul szétlövésben, szóval ma minden jól alakult” – mondta a 38 éves legenda.
A Detroit két nap leforgása alatt kétszer is megverte a Washingtont, és Moritz Seider mindkét meccsen fontos szerepet játszott: a fővárosban aratott 5–2-es győzelemhez egy-egy góllal és assziszttal járult hozzá, vasárnap pedig hazai jégen ő ütötte győztes gólt a hosszabbítás ötödik percében. (3–2)
Egy hetes és egy négyes győzelmi széria forgott kockán St. Paul-ban: a hosszabbik szakadt meg, tekintve, hogy a Colorado meglehetősen simán megverte a házigazda Minnesotát. Nathan MacKinnon két gólt ütött, ezzel ő lett az első, aki az idényben elérte a 30-as határt. A ligaelső Colorado sorozatban ötödször nyert, és egymást követő nyolcadik meccsén szerzett pontot. (1–5)
Az 59 pontos Colorado mögött 55-tel száguldó Dallas szintén 5–1-re nyert, ez volt zsinórban a negyedik győzelme. Ugyancsak négynél tart az Ottawa jó sorozata – Fabian Zetterlund két góllal és egy assziszttal vette ki a részét a Boston elleni 6–2-es sikerből –, míg a Buffalo három év óta először épített hatos nyerő szériát; a Sabres Josh Norris, Zach Benson és Peyton Krebs góljával győzte le 3–1-re a New Jerseyt.
Connor McDavid is a kapuba talált vasárnap; az edmontoni vezér sorozatban a negyedik meccsén ütött gólt, sőt két assziszttal is hozzájárult a Vegas elleni 4–3-as sikerhez. McDavid immár 62 ponttal vezeti a liga pontlistáját (23 gól, 39 assziszt).
Filip Forsberg sem maradt tétlen, gólja kellett a Nashville szűk sikeréhez a Rangers ellen (2–1), a svéd szélső pontszerző szériája nyolc meccsnél tart.
A Utah háromgólos előnyt szórakozott el a Winnipeg ellen, de a hosszabbításban csak-csak kiharcolta a győzelmet – 13 másodperc telt el a ráadásból, amikor Clayton Keller eldöntötte a meccset.
NHL, ALAPSZAKASZ
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens 4–3, szétlövéssel
Detroit Red Wings–Washington Capitals 3–2, h. u.
Minnesota Wild–Colorado Avalanche 1–5
Dallas Stars–Toronto Maple Leafs 5–1
Nashville Predators–New York Rangers 2–1
Boston Bruins–Ottawa Senators 2–6
New Jersey Devils–Buffalo Sabres 1–3
Utah Mammoth–Winnipeg Jets 4–3, h. u.
Edmonton Oilers–Vegas Golden Knights 4–3

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban







