Labdarúgás: az UEFA megnézi, kell-e két bíró egy meccsre

2006.03.05. 12:08
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fontolóra veszi, hogy két játékvezetőt alkalmazzon a mérkőzéseken, ugyanis így szeretnék leleplezni azokat a játékosokat, akik súlyos sérülést színlelve megpróbálják kiállíttatni ellenfelüket.

A kérdés aktualitását az adja, hogy szombaton a West Bromwich Albion–Chelsea angol bajnoki mérkőzésen (1-2) Bryan Robson, a birminghamiek menedzsere azzal vádolta meg Didier Drogbát, a vendég londoniak csatárát, hogy színészi képességeit latba vetve megpróbálta kiállíttatni Jonathan Greeninget.

Robson az eset miatt össze is szólalkozott José Mourinhóval, a Chelsea portugál vezetőedzőjével, aki természetesen védte a játékosát.

Lars-Christer Olsson, az UEFA ügyvezető igazgatója (képünkön) a BBC-nek az esetről így nyilatkozott:

„Nyáron vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy lehet-e két játékvezetőt alkalmazni egy meccsen. A legutóbbi próbálkozás az egymás közötti kommunikáció miatt nem volt sikeres.”

Olsson szerint egyébként az angol labdarúgásban a Drogbáéhoz hasonló viselkedés valódi problémát jelent.

„Úgy tűnik, az ilyesmi Nagy-Britanniában jóval gyakoribb, mint Európa más részein, még akkor is, ha a többi nemzetközi mérkőzésről is érkeznek jelentések hasonló esetekről” – mondta a sportvezető.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája