Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Megkezdték két napon át tartó szereplésüket a hétpróbázók, az Alexander Stadionban az övék volt az első szó, természetesen a 100 méteres gátfutással nyitottak.
Szűcs Szabina rögtön az első futamban a szélső pályán nagyon könnyedén hagyta ott a kétszeres világbajnok Katarina Johnson-Thompsont és 13.60-as idei legjobbjával mutatta meg magát (17.). Néhány perccel később Kriszt Sarolta még nála is jobbat ment, ő is legerősebb 2026-os futásával, 13.38-cal ért célba (12.). A harmadik futamban a svájci Annik Kälin 12.59-es kimagasló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.
A befutótól csak néhány métert kellett sétálniuk a következő állomáshelyükre, a magasugráshoz.
Miközben a többpróbázók bemelegítettek a második versenyszámukra, Kovács Árpád, Plisz Balázs, Csahóczi Csanád és Molnár Attila futott a férfi 4x400-as váltónkban a döntőbe jutásért. A három kőkemény egyéni 400 métert már letudó, és abban a 7. helyen végző Enyingi Patrik pihenőt kapott. Az előfutamból nélküle sem tűnt lehetetlennek sikerrel járni.
A fiúk országos csúcsa még tavaly augusztusból 3:01.46, ehhez közeli idővel már meglehetett a döntőbe jutás – gondolhattuk. Hogy a fiúk biztosra menjenek, a legjobb háromban kellett célba érniük.
Elképesztően erős mezőnyben kellett megállniuk a helyüket, ezt jól mutatja, hogy az olasz váltó 2:58.10-es versenycsúccsal nyerte meg a futamot. Kovács, Plisz és Csahóczi jól tartották a váltót a 3–6. hely valamelyikén (az olaszok mellett a belgák is hamar elléptek), Molnár a 6. helyen kapta meg a botot. Az Európa-bajnoki 4. sprintertől óriási hajrá kellett, hogy maradjon esély a továbbjutásra. Ezt meg is tette, a 43.64-es részideje egészen félelmetes, aminek köszönhetően 3:01.24-es országos csúccsal a 4. helyen zártuk a futamot.
Minden a második elődöntőn múlott, hogy a legjobb három, automatikus döntősön kívül maximum egy váltó fusson ennél erősebb időt. Öldöklő küzdelem ment a szoros mezőnyben a pozíciókért, ami kedvezett nekünk. A hollandok 3:00.98-cal nyertek, a franciák 3:01.17-et futottak, aztán kiírták a britek idejét is, ami századra azonos volt a miénkkel. Mivel a lengyeleké már rosszabb volt (3:01.33), mint a miénk, a magyar váltó ekkor már biztosan bejutott a vasárnap esti döntőbe! A franciák kizárása miatt – és mert a britekkel szemben az ezredek nekünk kedveztek – az 5. legjobb idő lett a miénk.
„Nagyon izgultunk a végén, tényleg nem sokon múlott. Kell valamit kezdeni a futásommal, hogy mind időben, mind pozícióban jobb legyen, de megcsináltuk, most ez a lényeg” – mondta rendkívül önkritikusan Kovács Árpád.
Pilsz Balázs az alkalmazkodóképességén szeretne javítani a következő futásig, úgy érezte, hogy a német riválisát beengedte maga elé a hosszú egyenesbe. Ezt mindenképp elkerülhette volna, ha kicsit agresszívabb – vallja. A váltásokat tisztának és folyamatosnak érezte.
„Amit lehetett, megpróbáltam belőle kihozni, nem mondhatom, hogy száztíz százalékban sikerült. Nem volt ideális a helyzete a váltásunknak, a négyes-ötös pályán váltottunk. A hosszú egyenesben hármas boly futott előttem, ezért nem tudtam a saját tempóm futni. Ez persze nem mentség arra, hogy 46.0-s részidőt mentem. Bejutottunk a döntőbe, de ez most nem rajtam múlt” – mondta Csahóczi Csanád, akinek a teljesítménye ezúttal nem volt extra, de volt ő már erőssége a csapatnak.
Az egy évvel ezelőtti rekordnál 45.1-et futott, az idei fedett pályás vb-n pedig pont az ő hajrája kellett a fináléba jutáshoz. A tervek szerint Enyingi Patrik az ő helyét fogja átvenni a négyesben, igaz, a sorrend várhatóan más lesz és Enyingi fog rajtolni.
A férfi 4x400-as váltó döntője az Európa-bajnokság utolsó futama lesz, vasárnap este – magyar idő szerint – 22.48-kor.
Hétpróbázóink közül Szűcsnek a 174, Krisztnek a 171 centi (idei legjobbja) sikerült magasban, így a 14. (1939 pont) és a 15. helyről (1935 pont) várhatják az esti folytatást.
„Egy kisebb bokasérülés hátráltatott az elmúlt hetekben, ami pont a gátfutásra nagyon érzékeny volt. Nagyon sokat pihentettük, kíméltük, éppen ezért a verseny előtt 13.60 körüli idővel már elégedett lettem volna. A magas elszomorít, abból többet szerettem volna kihozni, a 174 majdnem megvolt. Nehéz, ha az ember nem kezdi jól a hétpróbát, de előfordul, most kell igazán keményen továbbmenni” – mondta Szűcs Szabina.
Kriszt Sarolta így értékelte a délelőttjét:
„Nagyon örülök mindkét számnak, ilyesmit szerettem volna kihozni belőlük. Szerintem még nem kezdtem nemzetközi versenyt egyéni csúcs közeli gáttal, és a 170 feletti ugrás is összejött. Jól érzem magam, a súlylökésben és a 200-ban is több van, mint amire eddig az idén képes voltam, szóval reménykedem.”

A női gerelyhajítás selejtezőjében Bogdán Annabella második kísérlete 54.35 méter volt, amivel összesítésben a 22. helyet szerezte meg. A döntőbe jutáshoz 56.90 méter kellett.
„Közel volt a döntős szint, arra számítottunk, hogy 58 feletti fog kelleni hozzá, ahhoz képest ez az 56.90 gyengécskébb. Ez bennem is lehetett volna, van is bennem hiányérzet és csalódottság, hogy nem sikerült. A legjobb dobásomnál felcsillant a remény, de utána a harmadiknál kicsit elkapkodtam” – értékelt Bodgán Annabella.
A versenyszám egyik nagy esélyese, vajdasági a Világos Adriana nem várt izgalmakkal szembesült, a harmadik, 57.25 méteres dobása előtt nem állt továbbjutást érő pozícióban.
Bemutatkozott Birminghamben a rúdugrás koronázott királya, Armand Duplantis. A svéd szupersztárnak csupán egyet, 560 centin kellett ugrania a döntőbe jutáshoz. Ismerve őt, vasárnap este legalább a 610 centis versenycsúcsát szeretné majd tovább javítani…
ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM
Esti program (Tv: Eurosport1, M4 Sport) – élőben a Nemzeti Sportrádióban!
20.35: hétpróba, nők, súly (Kriszt Sarolta, Szűcs Szabina)
20.45: 10 000 m, nők, döntő
21.00: magas, férfiak, döntő
21.30: diszkosz, nők, döntő
21.40: 400 m gát, férfiak, döntő
21.55: hétpróba, nők, 200 m (Kriszt Sarolta, Szűcs Szabina)
22.25: 200 m, férfiak, döntő
22.46: 800 m, nők, döntő

Feltüzelte a kizárás Enyingi Patrikot a 200 előtt







