Ballack: az ügynök szerint a Chelsea-re esett a választás

Vágólapra másolva!
2006.03.14. 11:07
Címkék
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a német labdarúgás jelenlegi legnagyobb csillaga, a középpályás Michael Ballack a Bayern Münchenből a Chelsea-hez igazol. A 29 éves irányító ügynöke, Michael Becker szerint a londoni klub is örömmel kötne üzletet, ezt hétfőn Jose Mourinho, a Kékek portugál vezetőedzője is elismerte.
Ballack ügynöke szerint közel a megegyezés
Ballack ügynöke szerint közel a megegyezés
Ballack ügynöke szerint közel a megegyezés
Ballack ügynöke szerint közel a megegyezés
Becker azt is elárulta, hogy a futballista négy évre szóló megállapodást szeretne, s el akarja érni, hogy heti fizetése 120 ezer font legyen. Az összeg még a rendkívül tőkeerős Premier League-ben is hihetetlenül magasnak számít, jelenleg – legalábbis a nyilvánosságra került adatok szerint – egyetlen játékos sem keres ennyit.

Mourinho a Bild hétfői számának adott nyilatkozatában szögezte le, hogy mindenképpen szüksége lenne Ballackra, akit a nyárig köt szerződés a Bayernhez, vagyis a Chelsea lelépési díj nélkül tudná megszerezni.

„Ballack a világ egyik legjobb labdarúgója. Rendkívül intelligens, betartja a taktikát, s ráadásul nagyon gólerős. Csak Frank Lampard képes hasonló teljesítményre, ketten ideális párt alkotnának a középpályássorunkban. Nemrég azt mondta, hogy még időre van szüksége a döntéshez, ezt tiszteletben tartom. Én akarom őt, most már rajta a sor – szögezte le a portugál tréner.

Korábban a Manchester Unitedet, az Internazionalét és a Real Madridot is hírbe hozták Ballackkal, de most már csak a Chelsea van képben. A Roman Abramovics kiapadhatatlan anyagi lehetőségei miatt Michael Ballack korábban említett anyagi igénye sem lenne teljesíthetetlen a londoni klub számára, vagyis hatalmas és váratlan meglepetést jelentene a megegyezés elmaradása.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
17 perce

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
18 perce

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
32 perce

Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke, új szponzor is érkezett

Labdarúgó NB II
37 perce

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
50 perce

A New York Giants elbocsátotta vezetőedzőjét

Amerikai sportok
55 perce

„Tiszteletben kell tartanunk a döntését” – Gattuso, miután Chiesa ismét kimaradt az olasz válogatott keretéből

Foci vb 2026
56 perce

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
59 perce
Ezek is érdekelhetik