Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Nagyszerű eredményt ért el a nehéz terepen. Mendel Dániel a svájci Eiger Ultra Trail by UTMB 101 Short, hatvanegy kilométeres távján 11 óra 2 perc alatt ért be a célba, ezzel abszolútban hatodik, a 40-44-es korosztályban pedig első lett. Ezen a megmérettetésen a táv nagy részét kétezer méter felett kell megtenni, így adva van a kérdés: nagyon kemény kihívás az Eiger Ultra?
„Kettéválasztanám a válaszomat – mondta a Csupasportnak Mendel Dániel. – Izomzatilag nem volt nehéz a kihívás, maximálisan felkészültem, másnap még túrázni is elmentem a környéken. Viszont nehéz volt felkészülni Budapesten, ugyanis a versenyen folyamatosan magasan, kétezer méter felett kellett teljesíteni. A szintkülönbséget lehet gyakorolni, de itthon nincs magaslat, ahol ezt valósághűen lehetne szimulálni. Talán éppen ezért esett szét a frissítésem és volt hányingerem, összesen hat energiazselével teljesítettem a versenyt, mert nem tudtam enni semmi mást.. Szép volt a táj, öröm volt ilyen környezetben futni, de órákon keresztül nem túl jó hányingerrel szaladni. Hogy mi volt az oka? Kilencszáz méterről kellett bő egy óra alatt feljutni kétezer méter fölé, s onnantól kezdve csak ilyen magasan voltunk. Alapvetően nem okoz problémát ez a magasság, hiszen sokat túrázom, de most jóval intenzívebb mozgást végeztem. A célomat elértem, hiszen a teljesítés volt az. Az alpesi tájakon nem szoktam kitűzni semmi konkrétumot, ugyanis nehezen lehet tervezni. Különben is, ha nincs cél előttem, jobban tudom élvezni a futást.”

Mendel Dániel a rajtot követően teljesen tudatosan a mezőny első felében futott, és amennyire a terep, valamint a körülmények engedték, erősen nekifeszült az emelkedőknek is. Természetesen akadtak nehézségek is az egyik legnehezebb UTMB-versenyen.
„Korábban részt vettem a Lavaredo Ultra Trail-en és a Julian Alpson is, de ezeken a versenyeken a pálya ezer méterrel lejjebb van. Svájcban a terep extrém technikás, nehezebben futható. Alapvetően felfelé lassabb vagyok, lefelé pedig gyorsabb, de most a lejtőkön sem lehetett tempósan futni, mert úgymond technikás volt a terep, azaz okosan kellett versenyezni.”
Mendel Dániel a céljairól is beszélt, s kiderült, hogy három nagyobb kihívás vár még rá ebben az évben.
„Augusztusban a Suhanj!6, júliusban a Julian Alps ötven kilométere, októberben pedig a BP100 szerepel a tervek között. Utóbbi lesz az első száz kilométerem, nagy célom már, hogy elérjem, és majd át is lépjem ezt a mérföldkövet.”


Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n








