Anglia: tízezer fontra büntették a Chelsea-t

2006.04.27. 17:00
Címkék
Tízezer font (3,8 millió forint) pénzbüntetést kapott az Angol Labdarúgó-szövetségtől (FA) a Chelsea, amiért a márciusi, West Bromwich elleni bajnoki mérkőzésen a játékosai egy emberként rontottak rá Mark Halsey játékvezetőre.
illusztráció
illusztráció

Az FA szerint a klub felelős azért, amiért nem volt képes kordában tartani indulatos futballistáit. A szövetség egyúttal figyelmeztette a dél-londoniakat, hogy a jövőben mellőzzék a hasonló viselkedést.

José Mourinhót és csapatát ebben a szezonban már többször is bírálták, mert egyes vélemények szerint tudatosan megpróbálják megfélemlíteni a bírókat.

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion ellen például a 43. percben úgy vették körül a játékosok Halsey játékvezetőt, mintha meg akarnák lincselni. Az eset azt követően trtént, hogy Ronnie Wallwork szabálytalankodott a Chelsea középpályásával, Claude Makelelével szemben. A kékek képviselői egyébként nem értettek egyet a váddal a meghallgatáson.

Könnyen lehet egyébként, hogy a Chelsea-t hamarosan még egyszer megbüntetik majd, ugyanis a március 19-i, Fulham elleni találkozón hasonló jelenetek játszódtak le a pályán. Ez utóbbi esetet külön tárgyalják, a meghallgatás időpontját azonban még nem tűzték ki.
Legfrissebb hírek

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
10 perce

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
16 perce

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett

Atlétika
18 perce

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
23 perce

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
41 perce

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
2 órája