Duff félig már "szarka"

Vágólapra másolva!
2006.07.22. 12:56
Címkék
A Chelsea 27 éves balszélsője, Damien Duff már megyegyezett a személyes feltételeket illetően, így a Chelsea-ből a Newcastle United-hez igazolhat.
A kék mezből fekete-fehér csíkos lehet
A kék mezből fekete-fehér csíkos lehet
A kék mezből fekete-fehér csíkos lehet
A kék mezből fekete-fehér csíkos lehet
Pár napja még arról számolhattunk be, hogy Damien Duff az angol Chelsea játékosa szinte biztosan a Tottenham-ben folytatja pályafutását. Ezzel szemben most napvilágot látott információk szerint azonban az ír középpályás jövőre a Newcastle United játékosa lesz.

Mivel a korábbi Spurs érdeklődés a Chelsea által kevesellt 7 millió fontos ajánlaton bukott meg, a szarkák nem bíztak semmit a véletlenre és 10 millió fonttal teli bőrönddel kopogtattak a kékek ajtaján, és bebocsátást nyertek.

A két klub állítólag már mindenben megegyezett egymással, és ha az orvosi vizsgálatok megfelelő eredménnyel zárulnak, pár napon belül hivatalosan is bejelenthetik a játékos klubváltását.

A kitűnő középpályás még 2003-ban igazolt a Blackburn Rovers gárdájától a londoni klubhoz 17 millió fontért, de az elmúlt szezonban főleg Joe Cole remek formájának köszönhetően folyamatosan kiszorult a kezdőből. Az eddig bejelentett „nagynév” igazolások, Andrij Sevcsenko és Michael Ballack, egyértelművé tették, hogy az ír játékosnak a következő szezonban csak epizódszerep jutna. Nehéz ugyanis elképzelni hogy bármelyik sztárt kihagyná José Mourinho a csapatból.

„Szeretem Damien játékát, és emberként is sokra tartom, így meg tudom érteni az indítékait.” – nyilatkozta a Chelsea vezetőedzője, aki több órán át beszélgetett a játékossal. Tudtuk, hogy nagyszerű játékos, így azt is tudtuk, hogy nagyszerű üzletet köthetünk.” – tette hozzá a londoniak mestere.

A középpályás érkezés végre egy kicsit megnyugtathatná a St. James’ Park közönségét azok után, hogy élő legendájuk Alan Shearer visszavonult az aktív labdarúgástól és aranylabdás csatáruk Michael Owen hosszú időre kidőlt a sorból.
Legfrissebb hírek

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
4 órája

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
5 órája

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
6 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik